#1 Összpontosíts a paradicsomokra! – Tippek lustaság ellen

A mai digitalizált, atomjaira szétforgácsolódott és részben távmunkával töltött, elfoglalt mindennapjainkban egyre nehezebb abba az állapotba kerülni, amit Csíkszentmihályi Mihály óta „flow-ként” emlegetünk. A mámoros tevékenység állapotába. Mindegy, hogy mosogatásról vagy egy nagy projekt megvalósításáról van szó, sokszor nehéz az adott elfoglaltságba belekezdeni és azt végig vinni, mert menet közben megannyi dolog pillanatok alatt elterelheti a figyelmünket, akadályokba ütközhetünk, az akadályoktól bepánikolhatunk, szoronghatunk. Hírlevelünk első körében két módszert is mutatunk arra, hogyan tudjuk fókuszáltan, produktívabban végezni a munkánkat, és ezáltal nagyobb örömünket lelni abban, amit éppen csinálunk.

  • hvg360 hvg360
#1 Összpontosíts a paradicsomokra! – Tippek lustaság ellen

Az elmélyülés a legbiztosabb módja annak, hogy soha ne fásuljunk el. Meg persze, annak is, hogy valamit, amit elterveztünk, valóban véghez tudjuk vinni. Két újságíró, a Stockholmban született Mikael Krogerus és a svájci Roman Tschäppeler 2021-ben jelentették meg a 41 megvalósítási modell című könyvüket, amelyben rövid szövegekkel és ötletes rajzokkal igyekeznek ötletet adni az olvasónak, hogy miként jusson el az elhatározástól, önmaga noszogatásán és az akadályok leküzdésén át terve megvalósításáig. Legyen szó gyereknevelésről, lakásfelújításról, egy üzleti terv összeállításáról vagy egy reklámkampány lefuttatásáról, egyszerű, mégis éppen az egyszerűségük miatt nagyszerű modelljeik sokféle helyzetben működőképesek lehetnek. Hírlevélsorozatunkban ezek közül a módszerek közül válogatjuk ki a szerintünk legszélesebb körben alkalmazhatókat. Első rész.

1. Hogyan segít egy paradicsom az összpontosításban?

Az egyik legjobb módszer arra, hogy ne kalandozzunk el, és végre belevágjunk – legyen szó házi feladatról, adóbevallásról vagy egy tervezet megírásáról –, egyben az egyik legegyszerűbb is: a Pomodoro-technika. (Nevét egy paradicsom alakú konyhai időzítőről kapta.)