Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Martonvásár, illetve a Brunszvik család közeli kapcsolata Ludwig van Beethovennel közismert. A zeneszerző több művet is ajánlott Bruszvikéknak, és járt a kastélyban is. A Nemzeti Filharmonikusok július 6-án is feleleveníti Beethoven emlékét.
1958-ban megnyitották a martonvásári Brunszvik-kastélyban a Beethoven Emlékmúzeumot, és azóta nyaranta Beethoven-koncerteket ad az ország első számú állami zenekara, mai nevén a Nemzeti Filharmonikusok a komponista figyelő tekintetének kíséretében, a Pásztor János készítette Beethoven-mellszobor mellett a kastélyparkban, ahol a XIX. század hajnalán a mester andalgott a házigazda leányával.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.