Az okosfüggöny akkor húzza el magát, amikor fontos, és áram nélkül működik
Ha túl erős az ablakon beszűrődő fény, behúzza magát, ha a határérték feletti az UV-sugárzás, elszíneződik – mindezt elektromosság nélkül.
Ha túl erős az ablakon beszűrődő fény, behúzza magát, ha a határérték feletti az UV-sugárzás, elszíneződik – mindezt elektromosság nélkül.
Christoph Trebesch kutatása szerint a populista politikusok, mint például Donald Trump, gyakran okoznak gazdasági károkat. A Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban a nemzetközi hírű szakember arról beszél, hogy mire kell még felkészülnie a világnak az amerikai elnök miatt.
Az anyai ágról cseh származású Donald Trump Jr.-nak évekbe tellett megbocsátania apjának, amiért bulvársztorit csinált szülei válásából, később azonban beadta a derekát, és csatlakozott a családi céghez, amelyet ma már öccsével ő vezet. Apjából időközben amerikai elnök lett, amihez a kisebb Don elsősorban a közösségi médiában folytatott szélmalomharccal járult hozzá, de akár kétes hátterű oroszokkal is tárgyalt a politikai haszon reményében. Ma már sokan úgy emlegetik, mint a lehetséges következő elnököt, noha formálisan most sem tagja a kormányzatnak – igaz, néha már egészen úgy viselkedik, mintha az lenne.
A sokadik hasonló társaság vesz részt az 1200 kilométernyi autópálya fenntartásában.
Az amerikai elnök politikája és azon belül is a kriptovaluták piacának enyhébb szabályozása tartósan gyengítheti a dollárt, amely így veszíteni fog világpénz jellegéből. Három szakértőt kérdeztünk Trump újabb ötletéről és annak várható hatásairól.
Az elsőfilmes Drew Hancock szórakoztató víziója közel jár a Westworld vagy az Ex Machina világához.
Meier Krisztina „nyúlsuttogó”, az Első Nyúlmentő Alapítvány elnöke nem mindennapi munkát végez: nyulakat ment, szállásol el, valamint békít ki. Mikor és miért kerülnek utcára a húsvétkor még ma is tömegesen felvásárolt nyulak, mire számítson az a felelős gazda, aki nyúltartásra adja a fejét, és mikor kell közbelépni, ha elhagyatottnak látszó kisnyúllal találkozunk a természetben?