„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Három fő tényező alakítja a magyar nagyvállalati toplistákat: az energiaárak, a globális konjunktúra és – hungarikumként – a piaci logikára fittyet hányó kormányzati parancsok.
Több mint 4 százalékkal csökkent az 50 legnagyobb magyarországi vállalat árbevétele 2023-ban – derül ki a HVG Top 50 összeállításából. De mit árul el ez a magyar nagyvállalatok teljesítményéről? Az égvilágon semmit. Merthogy az 50 között 6 energiacég is van (a következő oldalon látható rangsor 1., 2., 17., 20., 38. és 49. helyezettjei), ezek együttes árbevétele pedig a 2022-es globális árrobbanás hatásainak elültével majdnem 22 százalékkal visszaesett, miközben a nem energiát áruló 44 nagyvállalaté 8 százalékkal nőtt. Az 50 toplistatag 4 százalékos mínusza tehát egy olyasféle szám, mint amit akkor kapnánk, ha a konyhánk hőmérsékletét a tűzhelyben és a hűtőben mért érték átlagaként próbálnánk kiszámolni.
De még a nem energiában utazó 44 topvállalat 8 százalékos növekedését sem szabad készpénznek venni: ha az energia volt a hűtő, akkor ezek között van az éppen bekapcsolt tűzhely. Tizenhárom olyan cég akad, amelyik 2023-ban több mint 100 milliárd forinttal tudta növelni a forgalmát, és ezek sorában négy olyan van, amelyik nem szerves növekedéssel került be a rekorderek közé. Ilyen az Orbán-kormány akkumulátor-nagyhatalmi ambícióinak két nagy kedvezményezettje, a gödi üzemét folyamatosan bővítő, már-már városnyi területet elfoglaló Samsung SDI Magyarország Zrt. (4.) és a termelését éppen 2023-ban felfuttató komáromi SK Battery Manufacturing Kft. (37.). De ilyen a kormánykedvenc 4iG Zrt. (25.), amely a Vodafone bekebelezésének köszönheti kiugró növekedését, valamint a még „kormánykedvencebb”, Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt. (23.) is. Utóbbi 130 milliárd forintos növekedéséből 68 milliárd az állami infrastruktúra-fejlesztési tendereken elért látványos sikereinek, további 38 milliárd pedig annak köszönhető, hogy áramszolgáltató leánya, az Opus-Titász bevételeit is hatékonyan hizlalta a villanyszámlákban szereplő rendszerhasználati díjak durva megemelése.
Vagyis energiacég is tudott növekedni, csak az kellett hozzá, hogy a miniszterelnök játszópajtása legyen a gazdája. Ha az energiában utazók mellett e négy nagy kivételezettnek a számait is kihagyjuk az összegzésből, azt látjuk, hogy a maradék 40 nagyvállalat együttesen 3,6 százalékos árbevétel-növekedésre volt képes. De persze ez sem kevés egy olyan évben, amikor a magyar GDP 0,9 százalékkal csökkent.
A növekedési rekorder is a gödi Samsung 679 milliárd forintos ugrással, a második legnagyobb, 353 milliárdos bevételi plusszal pedig a megelőző évi 150 ezer után tavaly 174 ezer autót összerakó Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. dicsekedhet. Noha idén nyáron a kecskeméti Mercedes-gyár háromról két műszakos termelésre állt át, tavaly még határozottan jól ment a magyar autógyártóknak: a nemzetközi konjunktúrát meglovagolva a Magyar Suzuki Zrt. (7.) és az Audi Hungaria Zrt. (3.) is látványos (241, illetve 107 milliárd forintos) növekedésnek örülhetett.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.