Limezöld nyár, rembrandti ragyogás és olimpiai harang

Kamala Harris továbbra is rajta van a limezöld brathullámon, Ukrajna a már sokat látott Kurszk régiónál tört be ellenséges területre, az olimpia szervezői szimbolikus ajándékot adnak az újjáépülő Notre-Dame-nak, új információt fedeztek fel Rembrandt egy sokat elemzett festményéről, a Netflixen pedig jól ismert irodalmat dolgoz fel egy új sorozat.

Limezöld nyár, rembrandti ragyogás és olimpiai harang

Míg Donald Trumpot előadóművészek sora szólítja fel, hogy ne használja a dalaikat, addig demokrata riválisa, Kamala Harris esetében örülnek, ha megteszi. Mint például Beyoncé, akinek a 2016-os, Freedom című száma a demokrata alelnök kampányában feltűnt. Az angol Charli XCX pedig egyenesen a Z generáció áldását adta a júniusban megjelent sikerlemeze címét (Brat) és színét (limezöld) használó politikusra. Az énekesnő korosztálya az idei nyarat brat summerként emlegeti, ami reményei szerint az elnökválasztási győzelemig vezető útra léptetheti a „bratté fogadott” Harrist.

A nyár slágere a Netflix streaming szolgáltatásában a Dekameron újabb feldolgozása. Boccaccio életvidám, erotikus történetei a tévésorozatban kaptak némi osztályharcos színezetet. A mesélőket körülvevő külvilágban anarchia tombol, ami időről időre az ukrajnai háborút is jellemzi. Most éppen az ukránoknak az oroszországi Kurszk régiója elleni támadása hozott fordulatot. Egyben az orosz katonai bloggerek narratívájába törvényszerűen beépítette annak felidézését, hogy 1943 nyarán a térségben a német hadsereg a világ legnagyobb páncéloscsatáját vívta a szovjetekkel, az utóbbiak győzelmét hozva.

Párizsban az olimpia szünetet tart, a parasportolók következnek, akik közül az atlétikában aranyérmesek is megkongathatják azt a stadionjukban felállított harangot, amely a játékok után az újjáépített Notre-Dame székesegyházba kerül. Az Amszterdamban járók pedig új részletek után kutatva vehetik szemügyre Rembrandt Éjjeli őrjárat című monumentális festményét, amelyen egy friss kutatás szerint a fehér ruhás alak ruháján az aranyos ragyogás arzénvegyületnek köszönhető.

A hét politikai divatszava: brat summer

Charli XCX Los Angelesben lép fel
@leagarn

„Kamala is brat”, azaz „Kamala brat” – üzente az X mikroblogon a Charli XCX művésznevű brit énekesnő, arra reagálva, hogy az amerikai demokrata alelnök lépett Joe Biden helyére pártja elnökjelölti szerepébe. Az 59 éves Harris kampánycsapata örömmel fogadta a minősítést, közösségi felületeken Charli XCX június elején megjelent Brat című albumának színét és minimalista betűtípusát használva írták ki a nevüket: kamala hq., azaz Kamala főhadiszállása. Ezzel átvették a Z generáció idei jelszavát és életérzését. Míg tavaly a sikerfilm után a Barbie-rózsaszín volt az 1997 és 2012 között született korosztály kedvence, most ugyanez a Brat limezöldje, a szabadság és felszabadultság évszaka pedig megkapta a brat summer nevet. Ezt alkalmazzák Harris felpörgetett választási kampányára is, aminek fontos állomásaként a jövő héten Chicagóban tartott demokrata konvención hivatalosan is ő lesz pártja elnökjelöltje.

Charli xcx – Von dutch (official video)

Charli xcx – Von dutch Stream: Von dutch: https://charlixcx.lnk.to/VondutchID BRAT out now: https://charlixcx.lnk.to/BRATID Order BRAT: https://charlixcx.lnk.to/StoreID Official Hair Partner SCHWARZKOPF https://www.instagram.com/schwarzkopfpro/ Directed by TORSO Produced by DIVISION Executive Producer ERNEST BOUVIER Creative director IMOGENE STRAUSS Line Producer LOUISE TRESSENS DOP JEFF BIERMAN Movement Director PAT BOGUSLAWSKI Set Designer FELIX GESNOUIN

A brat életérzés felkarolásával a 78 évesen az USA történetének legidősebb elnökjelöltjévé vált Donald Trumppal szemben mutatkozó vitalitását még inkább hangsúlyozhatja Harris, s egyben megszólíthatja, és maga melletti szavazásra ösztökélheti a fiatalabb generációkat. A brat Charli XCX meghatározása szerint olyan fiatal lány, aki kicsit szétszórt, szeret bulizni és néha butának hangzó dolgokat mond. De őszinte, egyenes és egy kicsit szeszélyes, ám mindennel együtt szeretnivaló és életvidám. És aki brat, az egyéniség, öltözékében – aminek része a deklaratív megszabadulás a melltartótól –, viselkedésében egyaránt, s nem bánja, sőt ünnepli, hogy különbözik másoktól.

Brat summer: is the long era of clean living finally over?

Charli xcx’s new album, Brat, highlights how many young women currently aspire to live – dirty, hedonistic, happy and bra-less. Well, it beats journalling after a long day of pilates …

Charli XCX ezzel új jelentést is adott a brat szónak, ami hosszú ideje létezik az angol nyelvben. A XVI. század elején tűnt fel, és a koldusok szakadt ruhájára alkalmazták. A modern popkultúrában viszont éppen ellenkezőleg, az elkényeztetett, önelégült, bosszantóan jóképű fiatalokra kezdték használni (spoiled brat). 1985-ben David Blum a New York magazin címlapsztorijában a húszas éveik elején járó fiatal filmsztárokra alkalmazta a Brat Pack kifejezést, ami rímelt az 1960-as évek Rat Pack néven emlegetett bohém csapatára, amelynek központjában Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. véget nem érően bulizott Las Vegasban.

A ’80-as évekbeli utódjaiknak a kedvenc helye Blum megfigyelése szerint a Los Angeles-i Hard Rock Cafe volt. A csapat magját Emilio Estevez (Martin Sheen fia és Charlie Sheen bátyja), Rob Lowe, Anthony Michael Hall, Demi Moore és Molly Ringwald alkotta, de akadt, aki ide sorolta Nicolas Cage-t, Robert Downey Jr.-t, sőt még Tom Cruise-t is, aki aztán a szcientológia kirakatemberévé vált.

A hét történelmi csatája: Kurszk, 1943

Tigris tank a kurszki harcmezőn
AFP / Collection Roger-Viollet

Az oroszokat meglepő ukrán betörés Kurszk irányában történt, ami tálcán kínálta a narratíva meghatározásában a Kreml számára a történelmi párhuzamot. Különösen, hogy az ukránok a németektől kapott Marder lánctalpas páncélozott gyalogsági járműveket is használnak az offenzívájukhoz. 1943 júliusában és augusztusában ugyanis éppen Kurszk környékén zajlott a második világháború egyik meghatározó ütközete a náci és a szovjet csapatok között. Összesen mintegy hatezer harckocsi és önjáró löveg – ebből 2700 volt német – vett részt benne, s ez volt a világ legnagyobb páncéloscsatája.

Intense Fighting In Kursk, Ukraine Says It Has Advanced Deeper | Kursk Update

The situation in Russia’s Kursk region has intensified amid heavy fighting on the eighth day since Ukrainian attacked. One of the goals of Ukraine’s offensive is to disrupt Russian military logistics and draw Russian troops away from the eastern front.

Az 1943 februárjában szintén szovjet győzelemmel végződött sztálingrádival együtt ez volt az a két óriási csata, amely megfordította a világháború menetét az európai fronton. A szovjetek ugyan emberben és hadieszközben sokkal nagyobb veszteséget szenvedtek, mint a németek, ám a stratégiai siker az övék volt. A Günther von Klüge és Erich von Manstein marsallok vezette, német központi és déli hadseregcsoport a sztálingrádi kudarc után Kurszknál akarta átvenni a kezdeményezést, és meglepetésszerű támadással gyűrűbe fogni és megsemmisíteni a velük szemben álló szovjet csapatokat. A kémjeik útján a tervekről értesülő szovjetek erre számítva a fő erőiket hátrébb vonták, s aknamezők és tankcsapdák fogadták a német harckocsikat.

A német Tigrisek sokkal jobban voltak, mint a szovjet T-34-esek, de a csata kimenetelét ez nem befolyásolta. A vöröshadsereg a védekezést offenzívába fordította, s 1943 őszétől a németek szinte folyamatosan hátráltak. Akadnak, akik szerint a végkimenetelt befolyásolta, hogy a szövetségesek 1943. július 9-én partra szálltak Szicíliában, és Hitler elbizonytalanodott, melyik front a fontosabb, s csapatokat vont ki a keleti hadszíntérről. A kurszki csatában a két oldalon mintegy kétmillió katona harcolt, a levegőben négyezer repülőgép támadott, s köztük megjelentek a szovjet hadiipar által gyártott modern modellek is.

A hét emléke: olimpiai harang

Jaroszlava Mahucsih, a női magasugrás ukrán aranyérmese
AFP / Yomiuri / Kunihiko Miura

A párizsi olimpia egyik helyszínén, a Stade de France stadionban a játékok kezdete óta áll egy harang, amit szimbolikus jelentéssel ruháztak fel. A rögbimérkőzések győztesei kongathatták meg, majd ugyanezt tették az arénába beköltöző atlétika különböző versenyszámaiban aranyérmet szerzett sportolók. A harang a helyén marad a paralimpiai játékokra, majd az olimpia ajándéka lesz a 2019-es pusztító tűz után újraépített Notre-Dame székesegyház számára, amelyet december 8-án terveznek megnyitni. A harang Normandiában, a Cornille Havard öntődében készült, és belevésték a Paris 2024 feliratot, hogy ha megszólaltatják, akkor az olimpia „hangját” közvetítse az istentiszteletre érkezőknek.

Fondeurs de cloches de la Fonderie Cornille Havard de Villedieu-Les-Poêles

http://cornille-havard.com/ Toute l’actualité en Normandie ► http://france3-regions.francetvinfo.fr/normandie/ Rejoignez notre communauté Facebook ►https://www.facebook.com/france3normandie/ Suivez-nous sur Twitter ► https://twitter.com/f3bnormandie ►https://twitter.com/f3htenormandie Abonnez-vous à notre compte Instagram ► https://www.instagram.com/france3normandie/

A két tulajdonos család, a Cornille és az Havard nevét viselő öntöde egyike annak a kettőnek, amely Franciaországban még harangot készít. Az 1865 óta működő műhelyben – ami egy kis faluban található – hagyományos módszerekkel öntik a harangokat, de a megtervezésüket számítógéppel végzik, hogy minél jobb legyen a hangjuk, az öntőmintát pedig a világon először ők rajzolták CAD szoftverrel (a CAD a 2D-s és 3D-s tervezetést segíti). A Cornille Havard évi mintegy száz kisebb-nagyobb harangot készít, és a világ minden tájára szállít belőle, nemcsak templomoknak, hanem iskoláknak és óratornyoknak is. A Notre-Dame sem újdonság számukra, 2013-ban már kilenc harangot öntöttek a székesegyház részére.

A hét elmélete: Rembrandt ragyogása

Restaurátor elemzi a Rembrandt-festményt
AFP / ANP / Koen Van Weel

Rembrandt főműve, az Éjjeli őrjárat talán még Leonardo da Vinci Mona Lisájánál is többet elemzett festmény a művészettörténetben. Már csak azért is, mert sokkal nagyobb: az egykor végrehajtott csonkítások után is 363× centiméteres, 31 személy található rajta és hemzseg a részletektől. Az amszterdami Rijksmuseum féltett kincsét bőven övezi kutatható rejtély a keletkezésének körülményeitől a stíluson át a felhasznált anyagokig. Az Artnet portál most arról számol be, hogy tudósok a restaurálás során felfedezték, minek köszönhető az éjszakai jelenetet meghazudtoló aranyló csillogás az egyik főalak ruháján. A festmény főszereplője a sötét ruhás Frans Banninck Cocq kapitány – Rembrandt megbízója az általa vezetett lövészegylet volt –, aki utasítást ad a mellette lévő Willem van Ruytenburch hadnagynak. Utóbbi fehér öltözékben van, ami aranylóan csillog.

Rembrandt, The Night Watch

Rembrandt van Rijn, The Night Watch (Militia Company of District II under the Command of Captain Frans Banninck Cocq), 1642, oil on canvas, 379.5 x 453.5 cm (Rijksmuseum, Amsterdam) Speakers: Dr Beth Harris and Dr. Steven Zucker . Created by Steven Zucker and Beth Harris.

A vegyészek arra jutottak, hogy az 1642-ben elkészült alkotásnál a hadnagy ruhájának varrását a legismertebb németalföldi festő arzénvegyülettel tette sárgásan ragyogóvá. A kristályszerkezete miatt ilyen hatást keltő vegyületet a kortársai is használták, ám csak csendéleteknél, a gyümölcsök és virágok csillogóvá varázslására, és Rembrandt volt az első, aki portréknál is ezt tette. A kutatások kiderítették, hogy a felfedezett arzénvegyületek annak idején természetes és mesterséges formában is könnyen hozzáférhetőek voltak Amszterdamban, s a festők megkedvelték.

A hét sorozat újdonsága: Dekameron

Jelenet a sorozatból
Netflix / Giulia Parmigiani

A történelmi korokat, témákat, eseményeket és személyiségeket előszeretettel sorozattá formáló Netflix most a világirodalom talán leghíresebb novellafüzérét, a Dekameront dolgozta fel. Az 1313-ban született Giovanni Boccaccio Firenzébe visszatérve, 1348 és 1353 között írta főművét. Az alaptörténet szerint hét nő és három férfi egy vidéki kastélyba menekül az 1348-as firenzei pestisjárvány elől és elkezdenek mesélni egymásnak. A tíz szereplő tíz nap alatt száz történet mond el életről és halálról, az evilági örömök fontosságáról, csínyekről, szerelemről és pajkos erotikáról.

The Decameron | Official Trailer | Netflix

Til death do we party. The Decameron is coming to Netflix July 25. Watch on Netflix: https://www.netflix.com/title/81417085 About Netflix: Netflix is one of the world’s leading entertainment services, with 270 million paid memberships in over 190 countries enjoying TV series, films and games across a wide variety of genres and languages.

A Dekameron több művészeti ág zsenijeit is megihlette, Sandro Botticelli képsorozatot szentelt neki, Pier Paolo Pasolini pedig 1971-ben nagy visszhangot kiváltó filmet forgatott belőle. A Netflix itt-ott változtatott az eredeti sztorin, ami szokása, s ezért hol dicsérik, hol kárhoztatják. Míg Boccacciónál mind a tíz mesélő nemes ifjú, addig az első szezonnak szánt nyolc epizódból álló tévésorozatban szolgák is vannak köztük. A show készítői szerint a Dekameron újra feldolgozásának a koronavírus-járvány is indokot adott, mert az emberek annak során is megtapasztalták a bezártságot. Míg Boccaccio a reneszánsz életörömöt jeleníti meg, a Netflix abban sem hazudtolta meg magát, hogy „érzékenyítette” a történetet. A menedéken kívül nemcsak járvány, hanem anarchia is tombol, belül pedig osztályharcos indulatok keletkeznek, a szereplők csoportokra szakadnak.

Nyitóképünkön Kamala Harris nevadai kampánygyűlésen beszél. Fotó: AFP / Ronda Churchill