Egyszerre viseli a szívén a rámen népszerűsítését és a hadsereg megerősítését az új japán kormányfő
A védelmi politika és a repülőgépmodellek megszállottja Japán új miniszterelnöke, aki társadalmi kérdésekben liberális, és mindig pártja renegátjának számított.
A tokiói parlament csak kedden szavazta meg miniszterelnöknek, de a 67 éves Isiba Sigeru már előző nap bejelentette, hogy egy évvel, október 27-ére előrehozza az alsóházi választást, hogy a szavazók mondhassanak ítéletet a politikájáról, illetve a frissen kinevezett kormányáról. Isiba múlt pénteken nyerte meg az 1955-ös megalakulása óta négy év kivételével mindig hatalmon lévő Liberális Demokrata Párt (LDP) elnökválasztását, amelyen összesen kilencen indultak. A „döntőben” a konzervatívok favoritját, Takaicsi Szanaét győzte le, aki az első nő lett volna a párt és a kormány élén.
Japánban szeptember 27-én megválasztották Kisida Fumio kormányfő utódját. Isiba Sigeru volt már kabinetfőnök és védelmi miniszter is és azt mondta, ha most sem sikerül győznie, többször nem próbálkozik.
Isiba Tokióban, politikuscsaládba született, az apja akkor éppen miniszterhelyettes volt, az anyja pedig japán nyelvet tanított. A fővárosról nem maradtak gyerekkori emlékei, mert
egyéves volt, amikor az apját megválasztották a család szülőföldje, Tottori tartomány kormányzójává.
Isiba a középiskolai tanulmányai után a tokiói Keio Egyetemen szerzett jogi diplomát, ott ismerte meg a feleségét, két lányuk született.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.