Nem mindenki xenofób fasiszta, aki nem ért veled egyet

Nem vigyázol, megharap a kémbeluga.

Nem mindenki xenofób fasiszta, aki nem ért veled egyet

Az új koalíció

Azért Donald Trump és nem Kamala Harris nyerte a 2024-es elnökválasztást, mert a Demokrata Párt, mint a baloldali pártok mindenhol a világon, elfelejtette, hogy nem a kultúrharc a lényeg, hanem az osztályharc. Hogy nem arra jött létre, hogy fehér, egyetemet végzett, a permanens tettetett bűntudat állapotában lévő embereket szolgáljon ki, hanem arra, hogy mindazoknak a pártja legyen, akik szeretnének egy kicsit jobban élni egy kicsit egyenlőbb világban. 

1905 óta (mióta vannak erről feljegyzéseink) nem szerepeltek ilyen rosszul a kormánypártok a nyugati demokráciákban, mint idén. Mindenhol vagy megbuktak, vagy súlyosan visszaestek a közvélemény-kutatásokban. Sehol nincs válasza senkinek a kor kihívásaira, nincs új politikai konszenzus, még csak nem is körvonalazódik, sem a jobb-, sem a baloldalon. A rendszer ellen lehet káoszt és pusztítást nyújtani, de ez sem politika, csak az ellentéte annak, ami van. 

A jövő, amit Donald Trump kínál, nem lenne idegen az Egyesült Államoktól. Amerika sokáig volt merkantilista és befelé forduló, inkább az volt a különös, hogy a Republikánus Párt 1945-től mostanáig nem volt az. Amerikát a csak önmagára figyelés állapotából a világháború és egy erős közös ellenség rántotta ki. Reménykedhetünk, hogy az ellenségtudat ezúttal megakadályozza, hogy tényleg bezárkózzanak. 

Nagyvonalakban ezek a nemzetközi tanulságok, azt hiszem, úgyhogy nézzük a belpolitikaiakat. Mármint amerikai szemszögből. Az a választói koalíció, amelyik most a Fehér Házba jutatta Trumpot, jobban hasonlít a 2008-as vagy a 2012-es Obama-koalícióra, mint Harris szavazótábora. Több fekete férfi szavazott Trumpra, mint Harrisre. A latinók között jobb számai vannak Trumpnak, mint bármelyik republikánus jelöltnek valaha. Többé nem vehetik biztosra a kisebbségek támogatását a demokraták, nyilván, már most se szabadott volna. Az az érdekes, hogy ez a koalíció nem most állt össze először: 2020-ban már lehetett látni a körvonalait. Vagyis: volt, aki látta. Patrick Ruffini republikánus közvélemény-kutató a 2020-as választási vereség után írt egy könyvet, “Party of the People: Inside the Multiracial Populist Coalition Remaking the GOP” címmel. Telitalálat volt.