Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Noha a nagyvállalati rangsorok hagyományosan az árbevételük alapján rendezik sorba a cégeket, létezik ennél jobb módszer is. Igaz, a hozzáadott érték alapján kiszámolni a sorrendet jóval bonyolultabb.
A Top 500 – korántsem mellékes – melléktermékeként a HVG minden évben összeállítja a legnagyobb hozzáadott értéket termelő vállalatok rangsorát is. Ez a mérőszám sokkal többet elárul egy-egy vállalat teljesítményéről, mint az árbevétel. A hozzáadott érték ugyanis – ahogy a neve is mutatja – azt veszi számba, hogy
mennyit tett hozzá az adott vállalat a gyárkapun kívül vett alapanyagok, alkatrészek, szolgáltatások vagy éppen a továbbértékesítésre beszerzett jószágok vásárláskori értékéhez.
A rangsor élén itt is a legnagyobb magyarországi vállalat, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. áll. Miután árbevételével kimagaslik a mezőnyből, nem csoda, ha az annak – az olajvállalat esetében 17 százalékos – részét alkotó hozzáadott értéke is hatalmas összeg.
A dobogó második fokán is ugyanaz a vállalat áll, amelyik az 500-as toplistán: az MVM Energetika Zrt. Érdemes azonban észrevenni, hogy az arányok nem egyformák. Míg az árbevételi rangsorban az MVM neve mellett álló szám csupán az 57 százaléka a Molénak, itt az egykori Magyar Villamos Művek sokkal jobban megközelítette az olajcéget: e műfajban négyötödös az arány.
Ez, akár úgy is mondhatjuk, egyfajta „természeti törvényszerűség”. Minél kisebb egy társaság tevékenységében a szolgáltatások aránya, annál több idegen anyagot-alkatrészt kell felhasználnia egységnyi árbevétel megtermeléséhez. A szolgáltatók viszont alapvetően a saját munkájukat árulják, tehát az általuk hozzáadott értéket.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.