Rokonok, barátok és ismerősök sikeres feltőkésítése után távozhat a Fidesz-univerzumból Matolcsy György

  • HVG HVG
Rokonok, barátok és ismerősök sikeres feltőkésítése után távozhat a Fidesz-univerzumból Matolcsy György

Miniszterként megfogta a pénzt, MNB-elnökként sajátosan értelmezte a közpénz fogalmát, és nem garasoskodott, amikor a hozzá közeliekről volt szó.

Matolcsy György a jobbkezem, nincs az a pénz, amiért lemondanék róla

– ezt 2010-ben mondta Orbán Viktor akkor még újdonsült nemzetgazdasági miniszteréről, Matolcsy Györgyről. Akinek tárcavezetőként a legnagyobb, hozzá köthető korrupciógyanús ügye az volt, hogy a minisztérium egyik háttérintézményében darabonként 12 ezer forintért vettek lábtámaszokat, illetve hogy állami pénzen fordították le az eredetileg magyar piacra szánt egyik könyvét.

Matolcsyról akkortájt sokkal inkább megszorításai és furcsa megszólalásai miatt hallhattunk. „Mi büszkék vagyunk, hogy Ázsiából jöttünk. Kisgyermekeink fenekén 100-ból 30 esetben hat hétig kis, piros pont van, mint a japán kisgyermekek fenekén.” Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatok tették emlékezetessé a nemzetgazdasági miniszter regnálását, no meg az egykulcsos adó bevezetése, a magánnyugdíjpénztárak államosítása és az ágazati különadók – ezeknek köszönhetően rövid időn belül a kormány egyik legnépszerűtlenebb miniszterévé vált.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.