Egykor Putyin táncolt a lagziján, ma mindennel elhalmozzák Oroszországban a volt osztrák külügyminisztert
Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter 2023-ban áthelyezte lakhelyét Oroszországba, ahol azóta, mondhatni, nem szenved hiányt semmiben. Szeretettel Bécsből sorozatunk cikke.
„Egyáltalán nem véletlen, hogy Adolf Hitler osztrák volt, s Ausztriából származtak a legfontosabb Gestapo-vezetők is“ – jelentette ki Karin Kneissl, a bécsi kormány 2017-19 közötti külügyminisztere. Meg is indokolta kijelentését: „Az osztrák ugyanis a kisszerűség, az irigység és az irdatlan méretű kisebbrendűségi érzés keveréke.“ „Ellentétben a fölényes, gőgös franciákkal vagy éppen az oroszokkal, akikről ez utóbbi szintén elmondható.“ Kneissl persze nem mint osztrák fődiplomata adta közre anno elméletét, hanem idén novemberben Oroszországban, ahová tavaly nyáron költözött. Szerinte a totalitárius gondolkodásnak az említett tulajdonságok miatt nincs helye az orosz fejekben, annál inkább a közép-európai koponyákban.
A Haus des Dichters („A költők háza“) nevű youtube-csatornán elhangzott megállapítások azonnal végigszaladtak az osztrák sajtón, s egyáltalán nem növelték az exminiszter népszerűségét szülőhazájában. Ezt Kneissl nem is ambicionálja, nyilatkozataiban haraggal említi Ausztriát, ahol gyűlölet vette körül, s minisztersége után nem engedték őt munkát találni. Sikertelen újrakezdési próbálkozásai után Dél-Franciaországban akart élni, de nem kapott letelepedési engedélyt, ekkor ismerősei tanácsára Libanont célozta meg, ahonnan még az Izrael és a Hezbollah közötti háború kitörése előtt sikerült tovább állnia. Nem lett volna nehéz neki a Közel-Kelet, tud arabul, héberül, iskoláit Jordániában végezte, ahol apja a jordán király főpilótája volt. Egyetemi tanulmányait Bécsben, a párizsi elitképző egyetemen is folytatta, jogi és közgazdasági diplomákat szerzett. Ma már oroszul is beszél.
Kneissl a youtube-on: