Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

A demokratáktól állt Donald Trump mellé, s Oroszország biztonsági érdekeit emlegette az ukrajnai háború kitörése kapcsán az USA új hírszerzési igazgatója, Tulsi Gabbard.

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Gúnyolta Donald Trump elnök a párttársát, Mitch McConnellt, aki a szenátusban egyedüli republikánusként szavazott Tulsi Gabbard kinevezése ellen a hírszerzési igazgatói pozícióba. A posztot a New York és Washington elleni 2001. szeptember 11-ei terrortámadásra reagálva hozták létre, a betöltője az amerikai hírszerzői közösség 18 szervezetének – köztük van a CIA és az NSA – a munkáját felügyeli, s a feladata az általuk szerzett információk alapján a Fehér Ház urának összeállítani a napi jelentést. A 43 éves Gabbardnak a meghallgatása során számos, a megbízhatóságát kétségbe vonó kijelentését olvasták a fejére, a sajtóban pedig azt boncolgatták, hogy a Hare Krishna mozgalomból kinőtt, Science of Identity Foundation (SIF) nevű ellentmondásos, homofób és abortuszellenes hindu szektához fűzik szálak.

Eléggé kiakadtak a hírszerzőszerveknél Trump főkémjelöltjétől

Az egykori demokrata képviselő Tulsi Gabbardnak ugyan nincsenek mélyreható hírszerzési ismeretei, de cserébe nagyon fogékony az orosz és a szír propaganda üzeneteire, ám mindez nem számít, mivel feltétlenül hűséges Trumphoz.

Gabbard a Washington ellenőrzése alá tartozó Amerikai Szamoán öt gyerek közül a negyedikként született abba a családba, amelyben a szamoai és európai felmenőkkel rendelkező apja és az Indianából származó anyja a hindu szervezet aktivistái közé tartozott (mind az öt gyerek hindu nevet kapott). Kétéves volt, amikor Hawaiira költöztek, ahol

szörfözött, jógázott és harcművészetet tanult.

Az apja és az anyja otthon tanította, és két évet töltött a SIF fülöp-szigeteki iskolájában.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.