Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?
Alapvető változások jönnek a Magyar Nemzeti Bank felső vezetésében, mindez egy gazdaságilag viszontagságos időszakban, egy választást megelőzően. Spekulálunk: milyen lesz a Varga Mihály által vezetett jegybank, megítélésében és szakmai preferenciáiban.
Egy nap van hátra Matolcsy György második és egyben utolsó mandátumából a jegybank elnökeként. Hosszú és fordulatos időszakról kell megemlékezni, utódjának sem lesz könnyű helyretenni a hagyatékot.
Matolcsy a Fidesz mindent elsöprő 2010-es választási győzelmét követően Orbán Viktor jobbkeze volt gazdasági miniszterként. Számos stabilizációs intézkedés köthető a nevéhez, többek között az is, hogy az ország kiléphetett az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásából, amit az ország pár hónappal a csatlakozását követően egyből a nyakába kapott.
A kilépés idején, 2013 nyarán Matolcsy már a Magyar Nemzeti Bank élén állt: a kormányzat alig bírta kivárni, hogy Simor András mandátuma lejárjon, és lojális emberek vegyék át a jegybank vezetését. Ebből néha látványos feszültségek is adódtak, még olyan ötletek is felmerültek, hogy a monetáris politikáért és a piacfelügyeletért felelős intézményeket úgy vonják össze, hogy az Simor leminősítésével járjon. De aztán Simor kibekkelte, és kitöltötte minden sérelmével együtt az elnöki megbízatását.
Ez után jöhetett a vezetői pozícióba Matolcsy. A korábbi miniszter most két ciklus után utolsó kamatdöntő ülésén vehetett részt, március 4-én pedig átadja a stafétát Varga Mihálynak, aki annak idején a kormányban is utódja lett.

Tény, viharos 12 éven van túl az MNB, és nem csak azért, mert Matolcsy vezetése alatt áttekinthetetlen finanszírozású alapítványokat hoztak létre. És nem is azért, mert a jegybankelnök arról is intézkedett, hogy családja és jógaoktatóból lett társa se szenvedjen hiányt.
Ezt elnézte neki a kormány, azt azonban nem, hogy korábbi alelnökével, a mára gazdasági csúcsminiszterré előlépett Nagy Mártonnal mennyire viharos lett a viszonya.