A kistelepülések lakóinak túlnyomó többsége, 85 százaléka hallott már a vidéki otthonfelújítási programról – derül ki a főképpen belső burkolóanyagokkal foglalkozó Diego által bemutatott reprezentatív kutatásból, amelyben a programmal kapcsolatos ismereteket és terveket vizsgálták az ötezer fősnél kisebb településeken élők körében. A 2026 közepéig elérhető, maximum 3 millió forintig terjedő támogatásra az ezekben a falvakban és városokban élők pályázhatnak, a kormány a jogosultak körét a családosok mellett a nyugdíjasokra is kiterjesztette. A számok azt mutatják, hogy ez utóbbi lépést sikerült jól kommunikálni, mivel az idősebbek a legtájékozattabbak, a 90 százalékuk hallott már róla.
Sok embert érdekel a kistelepüléseken az otthonfelújítási támogatás, de hitelt nem mer felvenni hozzá
Sokan nem számolnak a vidéki otthonfelújítási programmal az érintett településeken, pedig szinte mindenki hallott róla. A megújítandó lakásbelsőtől természetességet és nyugalmat várnak, a zöldtermékek azonban az átlagnak még túl drágák.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.