Alacsonyra helyeztük a lécet, majd levertük, a gazdaság a járvány–háború–migráció–brüsszelizmus miatt botorkál a sárban, csatakosan, bizonytalanul próbál kitalálni a mocsárból, ahová a nagymártoni dilettantizmus lökte, miközben a folyamat névadója, a felelős miniszter munkaidejének jelentős részét azzal tölti, hogy különböző fórumokon hazudozzon a jövőről, múltról és jelenről. Előfordulhat persze, hogy addig jó, amíg nem foglalkozik többet gazdaságpolitikával, hiszen amikor ezt teszi, szignifikánsan romlanak az eredmények.
A 2022-es eszement szavazatvásárlási roham következményeit kétségbeesetten próbálta kompenzálni a kormány, amikor mintegy 180 kiemelt beruházást leállított (halasztás, persze, lásd Babilon tornyának megépítése átmenetileg szünetel!), de a lopás tempója nem mérséklődött, az EU-s pénzek nem jönnek, a hadi kiadások folyamatosan növekednek, az emberek, a keményen dolgozó kisemberek pedig nem hajlandók fogyasztani, ülnek a pénzükön, nem függetlenül attól, hogy folyamatos pszichózisban tartja őket az orbáni vészhelyzet, hiszen ki kezdi el szórni a pénzét, amikor mindjárt kitör a III. világháború, a migránsok szorgos termeszekként rágják a haza tartóoszlopait, a járványok pedig jönnek-mennek.
A fentiek fényében akkor sem lennénk könnyű helyzetben, ha Nagy Márton helyén egy hozzáértő szakember ülne, és nem olyan valaki, akit egyetlen tulajdonsága: a miniszterelnök téveszméjéhez való rendíthetetlen hűsége repített ebbe a pozícióba.
