„Aki kíváncsi, hamar megöregszik” – csúfolt az általános iskolai tanárom rendszeresen, mert folyton csak dumáltam, és túl sokat kérdeztem. Azt kellett volna megtanulnom ebből, hogy a kíváncsiság, a kérdezés szabadsága nemkívánatos dolog. De már akkor is éreztem, hogy ezzel a hozzáállással valami egyáltalán nem stimmel.
A szabad kérdezés, a szabad tájékoztatás, a beszéd közérdekű témákról, a hatalmasok eltitkolt gazemberségeinek feltárása, a vélemények ütköztetése és terjesztése éltető oxigén, hazai Alaptörvénybe, mindenfajta EU-s jogi keretbe foglalt létszükséglet. Megalapozott, szabad döntésekhez szabad információ dukál, ez a demokrácia egyik alapja. A Fidesz pedig épp érdemi jogorvoslat lehetősége nélkül abszurd jogszabállyal helyezi törvényen kívül a szabad sajtót – és tágabb értelemben ezzel a demokratikus közvitát is. Orwell és Kafka pacsizik éppen a felhők felett.
Én meg csak állok e felhők alatt, a helyzethez illően borongós májusi novemberben, kezemben a hivatásomhoz intézett szerelmi vallomással, fülemben Beton.Hofi soraival: „Senki útjába ne álljon törvény, amit hatalom kedvére hoznak.”
