Ha tényleg ukrán kém Holló István, akit a TEK elfogott, akkor a magyar elhárítás valamit nagyon benézett
Úgy tűnik, a nemzetbiztonsági hálózat réseit is felfedte az Orbán-kormány azzal, hogy pártpolitikai érdekből inkább lebuktatott bizonyos tevékenységeket, csak hogy kreálhasson egy ősellenséget.
Bár Orbán Viktor kormányfő azt mondta, hogy az ellenzéki pártok a soraikon keresztül beengedik az ukrán kémtevékenységet, ennek éppen az ellenkezője bizonyítható – feltéve, hogy igaz a kormányzati állítás, mely szerint elfogták az ukrán katonai hírszerzés egyik emberét. Holló István a mai napig egy olyan magyar üzleti körnek a tagja, amelynek a térfigyelő kameráktól kezdve a ferihegyi repülőtér biztonsági szolgálatán át a kaszinókig számos, nemzetbiztonsági szempontból kényes területen van kulcsszerepe.
Az Orbán-kormány állítása szerint az 57 éves Holló István az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve arra törekedett, hogy megismerje a magyar hadsereget és az ország energetikai rendszerét. Azt azonban egy szóval sem említették, hogy az ungvári férfi a belbiztonság kritikus területein közreműködő és a Fidesz-kormánnyal szoros kapcsolatban álló cégekkel és emberekkel dolgozott együtt. Pedig a látható kapcsolati hálója erre utal, még ha arra nincs is bizonyíték, hogy a magyar titkosszolgálatok ravaszságból engedték-e közel magukhoz az állítólagos kémet, vagy fogalmuk sem volt, kiről van szó, netán egy kormányon belüli rivalizálásnak és leszámolásnak vagyunk a szemtanúi. Az elmúlt hónapokban mindenesetre nagy változások indultak el ebben a cégcsoportban.
Ártatlannak tűnhetett 2010 szeptemberében egy thai masszázsszalon megalapítása Budapesten. Egyetlen apró jel utalhatott arra, hogy lehet még jövője ennek az akkor Rayrai, később Steriflow Kft. néven futó cégnek: egy e-mail-cím. Ebből ugyanis az látszott, hogy az alapító tulajdonos egy biztonsági cégcsoporthoz, a Hori-Zone Kft.-hez tartozik.