„A magyar szuperkatonák úgy viselkednének a harctéren, mint Donald Trump a külpolitikában”
Az Egyesült Államok néhány héttel ezelőtt kiadta a figyelmeztetést: génszerkesztett szuperkatonákat fejleszthet Kína. Mi lenne, ha Magyarországon is lenne egy hasonló projekt. A Duma Aktuál csapata szerint a pálinkának és a tojásos babnak fontos is szerep jutna. KAP annak örülne nagyon, ha lenne valaki, aki levenné neki a minőségi italokat, amelyeket általában a felső polcokra tesznek. Persze nem hazai erőforrásokat kellene erre pazarolni. Miért éppen a szuperkatonák lennének azok, akiket nem Kínából rendelünk.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Bejelentették a Tisza Párt új fővárosi frakcióvezetőjét
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Nyaralók, figyelem! Informatikai gondok vannak a határátkelőkön és a reptereken
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Olyan súlyos az aszály Magyarországon, hogy már a szárazságtűrő fűfélék sem bírják
Csúcsra járatta a valóság meghajlítását a FIFA elnöke, de a klubvilágbajnokság súlyos problémákra világított rá
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.