Ostoba politikus, aki még alapvető információkkal sincs tisztában az országról, amelynek a megtámadását szorgalmazza. Amerika nemzetbiztonsági érdekeit nem értő, az elnököt nem tisztelő, nem is túl leplezetten antiszemita renegát. Nagyjából ez volt a véleménye a másikról Ted Cruz texasi republikánus szenátornak és Tucker Carlson újságírónak, amikor az utóbbi podcastjában arról vitatkoztak, mitévő legyen Donald Trump.
Támadja-e meg Iránt Izrael szövetségeseként, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljanak a teokrata rezsim nukleáris hatalmi ambícióival (Cruz)? Vagy tartsa magát távol egy új háborútól, különösen a Közel-Keleten – ahogyan azt a választási kampányában is ígérte –, mert Trump már azzal bűnrészes, hogy tudott Izrael támadási szándékáról, s nem állította le a szövetségesét (Carlson)?
A Trump mögött felsorakozott MAGA (Make America Great Again, azaz Tegyük Újra Naggyá Amerikát) mozgalom egysége eddig erőt adott az elnöknek, hogy az amúgy republikánus többségű kongresszust, a tavaly novemberi teljes vereségüktől még támolygó demokratákat, s általában a fékek és ellensúlyok rendszerét félresöpörve azt csináljon, amit csak akar. Az illegális bevándorlók tömeges begyűjtése hajszálrepedéseket eredményezett, ám valódi hasadás keletkezett, amikor fölmerült, hogy az USA ne csak az iráni ballisztikus rakéták elleni védekezésben segítse Izraelt, hanem szálljon be a háborúba, mert csak ő rendelkezik a hegy mélyébe épített fordói nukleáris létesítmény elpusztításához szükséges óriási bombával, illetve az azt célba juttatni képes B-2-es stratégiai bombázóval.