A spanyol rendőrség házkutatást tartott José Luis Ábalos valenciai otthonában, és ott a 65 éves volt közlekedési miniszter társaságában egy 32 éves, magát Anaísként azonosító modellt talált, akiről az El Mundo napilap kiderítette, hogy valójában Letizia Hilton néven pornószínésznőként dolgozik. Amikor a rendőrök megengedték a nőnek, hogy kivigye a kutyáját, a politikus megpróbált egy merevlemezt kicsempésztetni vele, de lefülelték. Az adathordozó ugyanúgy a nyomozók birtokába került, mint az a négy USB-kulcs, amit Ábalos tanácsadójától, Koldo Garcíától koboztak el, aki éjszakai bár kidobóemberéből lett a nagyobbik kormánypárt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) vezetőinek mindenese, s egy évtizedes szorgos tevékenysége alatt temérdek telefonhívását, beszélgetését rögzítette rájuk.
A nagy politikai botrányok gyakran bontakoznak ki ilyen frivol esetekből, s ez fenyegeti Pedro Sánchez kisebbségi kormányát, de minimum magát a miniszterelnököt,
a részletek ugyanis minden nappal egyre kínosabbá válnak.
A miniszterelnök 2021-ben leváltotta Ábalost, majd tavaly februárban a párttagságát is felfüggesztette, mert azzal vádolják, hogy a koronavírus-járvány alatt kenőpénzt fogadott el védőmaszkok megrendeléséért cserébe.