A hetilap két oknyomozó riportere arra a következtetésre jut, hogy Németország az adott ügyben nem védi meg az alapjogokat, és inkább csak elhárítja magától a felelősséget. Maja T-ről, arról a 24 éves, nembináris német állampolgárról van szó, akit a magyar igazságszolgáltatás azzal vádol, hogy jó két éve Budapesten több más, baloldali aktivistával együtt jobboldali vagy annak tartott embereket támadott meg az úgynevezett „becsület napján”, egy esetben igen súlyos sérüléseket okozva.
Kiadatása a német alkotmánybíróság szerint jogellenes volt, de azt az ügyvédje is elismeri, hogy itt a német igazságszolgáltatás már nem sokat tud tenni. Inkább diplomáciai-politikai úton kellene jobb belátásra rábírni a magyar felet, ahogyan azt Giorgia Meloni olasz kormányfő csinálta hasonló esetben. Annál is inkább, mivel a magyar bíróságok nemigen számítanak függetlennek. Továbbá különösen a nemi kisebbség tagjai ellen irányul uszító kampány, állandó hátrányos megkülönböztetés éri őket.