Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Jó tanácsok európai politikusoknak.
Caroline de Gruyter azt ajánlja a kontinensen minden pártnak, hogy alaposan tanulmányozza a washingtoni külügy nem egészen két hete megjelent tanulmányát, mert az egyértelműen bizonyítja, hogy az USA rendszerváltást akar elérni a földrészen.
A vezető holland lap, az NRC Handelsblad brüsszeli tudósítója, aki rendszeresen publikál a Foreign Policyban is, külön hangsúlyozza, hogy itt nem összeesküvés-elméletről van szó. Épp ezért fontos, hogy átrágják magukat az elemzésen a pártok és tanácsadóik is, mielőtt kialakítják a stratégiát a választási kampányok előtt.
Azt látni ugyanis, hogy az amerikai kormányzat egyre inkább politikai csatatérnek tekinti Európát. A választásokat lehetőségnek tartja, hogy a szélsőjobb vegye át az érintett országok irányítását – a trumpi program alapján.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.