Ideges a moszkvai elit, egyre kiszámíthatatlanabb, mitől gurul be Putyin

A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot – írja The Times-ban Mark Galeotti neves orosz-szakértő, a brit fegyveres erők elemző intézetének munkatársa, aki már vagy 20 könyvet jelentetett meg Oroszországról.

  • hvg360 hvg360
Ideges a moszkvai elit, egyre kiszámíthatatlanabb, mitől gurul be Putyin

Roman Sztarovojtot fejlövéssel találták meg egy parkolóban Odincovóban, a Malevics parkban. Megtalálták a pisztolyt is, amivel a hatóságok szerint végzett magával, a fegyvert a Belügyminisztériumtól kapta egy kitüntetés mellé még 2023-ban. 

Mark Galeotti számára kézenfekvő, hogy Sztarovoj valóban öngyilkos lett, mert ha minden igaz, korábbi kurszki kormányzóként köze lehetett ahhoz, hogy hatalmas pénzeket sikkasztottak el a határtérség megerősítésére szánt 20 milliárd rubelből. Nagyjából a pénz egyötöde tűnt el, és a menesztés után jött volna a letartóztatás, majd több mint 10 év börtön.

Öngyilkos lett egy orosz miniszter, miután Putyin menesztette

Roman Sztarovoj holttestét az autójában találták meg, a férfi a hivatalos magyarázat szerint lelőtte magát.

De az is lehet, hogy azért lőtte fejbe magát a szolgálataiért kapott pisztollyal, mert megzavarodott – fejtegeti az Oroszország-szakértő. Lenyúlni pénzeket a jelentős állami beruházásokból annyira mindennapos, hogy az oroszban külön fogalom van rá: roszpil.

Az elitnek azonban igazodnia kell ahhoz a kényelmetlen új helyzethez, hogy ma már nem elegendő, ha betartja a játékszabályokat és gazsulál a hatalomnak, és akkor megszedheti magát. Egyre nagyobb a gazdaság részéről érkező nyomás, a vezetés pedig egyre kiszámíthatatlanabb.