És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A nemzetközi hírügynökségek sorra beszámoltak a tusványosi Orbán-beszédről.
A Reuters azt tartja a legfőbb elemnek a beszédből, hogy Orbán Viktor közölte: addig nem hagyja jóvá az EU új, középtávú költségvetését, amíg Brüsszel nem szabadítja fel a visszatartott pénzeket.
A hírügynökség kiemelte azt is, hogy a miniszterelnök bírálta Brüsszelt, amiért az támogatja Ukrajnát. Azzal vádolta a Bizottságot, hogy az Kijev-és Unió-barát kormányt igyekszik hatalomra juttatni a jövő tavaszi magyarországi választáson. Azt is Von der Leyenék szemére vetette, hogy kereskedelmi háborút kockáztatnak az USA-val, jóllehet szerinte Európa itt nem nyerhet. Egyben változást sürgetett a 27-ek végrehajtó testületének az élén.
Orbán Viktor digitális kampányt hirdetett meg Tusványoson, miután a Tisza jelentős előnyre tett szert a legtöbb közvélemény kutatónál. A kormányfő így próbálja meg növelni pártja támogatottságát, átvenni a lendületet az ellenzék fő erejétől – írja a Bloomberg.
A beszédben a hírügynökség szerint továbbá Orbán megismételte a szokásos geopolitikai üzeneteket, amelyek már az évértékelőjében is szerepeltek. Így azt, hogy a Nyugat segített kiprovokálni az ukrajnai inváziót. Ezúttal is felszólította az EU-t, hogy az ne finanszírozza Kijev ellenállását. E véleménye miatt Magyarország fölöttébb elszigetelődött az európai NATO-szövetségesek között.
A megélhetési költségek megugrásának és a széles körű korrupció vádjának köszönheti a hírügynökség szerint Magyar Péter az előretörését.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.