A legutóbbi eset Emir Kusturica nevéhez fűződik. A többszörös Arany Medve-, Arany Pálma-, Arany Oroszlán-díjas filmrendező azután került a híradások középpontjába, hogy az užicei adóellenőrök utasítására bezárták az ő tulajdonában levő, a Mokra gora hegységben található Viskonti nevű éttermet.
A hír egészen friss, mindössze néhány napos. A hivatalos adóellenőri indoklás szerint „figyelembe véve az adóellenőrzésről készült jegyzőkönyvben megállapított tényeket a pénztárgép forgalmára és az alkalmazottak foglalkoztatására vonatkozóan, arról tájékoztatjuk önöket, hogy olyan szabálytalanságot állapítottunk meg, amelyért a tevékenység ideiglenes megtiltása van előirányozva.”
A kormányhű sajtó persze azonnal ráugrott a témára, „Micsoda szégyen, Kusturicát rajtakapták adócsaláson” szalagcímmel jelent meg például a Večernji novosti című napilap.
A szarajevói születésű rendező – aki májusban még a szerb elnökkel együtt ott volt a győzelem napi moszkvai parádén – lakonikusan és ironikusan reagált minderre.