Elkészült Magyar Péterék applikációja, a Tisza Világ, amelyben a mémgyártásért is pontot lehet kapni

Kipróbáltuk a ma reggel élesedett, Magyar Péter által Kötcsén bejelentett applikációt. Lehet mémet, videót készíteni, falut örökbe fogadni. A Tisza Szigetek tagjai kihívásokat teljesíthetnek, amelyekkel pontokat gyűjthetnek, szinteket érhetnek el és jelvényeket szerezhetnek.

Magyar Péter vasárnap Kötcsén jelentette be, hogy elindul a Tisza Világ applikáció, mely szándékuk szerint a közösségépítést és a választási kampányt emeli magasabb szintre. A készülő alkalmazásról először még májusban beszélt lapunknak Radnai Márk, akkor azt mondta, hogy „hamarosan meg fog jelenni egy Tisza-applikáció, ahol láthatóvá válnak majd a feladatok, mint például a pultozás, a szórólapozás, a vízosztás vagy egy fuvar valahova. De itt lesznek láthatók a közelgő események is, amiket már maga a közösség szervez. Ezeket az aktivitásokat vagy kihívásokat a felhasználó fel tudja venni az applikációban, be tud csatlakozni eseményekbe, Tisza Szigetekbe, pontosan fogja tudni, mikor és hol kell segítenie a közösséget. Így lehet majd pontokat, jelvényeket gyűjteni, amik motiválni fogják azokat, akik tényleg szeretnének részesei lenni a változásnak.” Nem utolsó sorban pedig minden szimpatizáns, szigettag munkája feketén-fehéren láthatóvá válik. 

Minden szervezetben vannak súrlódások – a Tisza kulisszatitkairól beszélt Magyar Péter közösségépítője

Digitálisan tartják számon a Tisza Szigetek tagjainak minden közösségi aktivitását, ezekkel lehet pontokat, jelvényeket szerezni, és végül a legszorgalmasabbak lesznek a vezetők és a politikusok. Mire lesz jó a hamarosan megjelenő Tisza-applikáció? Hogyan született a nagyváradi út ötlete? Mit kezdenek a több százezres közösséggel? Radnai Márk, a párt alelnöke mondta el.

Kedden reggel minden szimpatizáns és Tisza Sziget kap levelet kapott a központtól az új közösségi tér indulásától, „ahol végre mindannyian aktívan tehetünk Magyarország jövőjéért”.

Ez nem egyszerűen egy alkalmazás. Ez az a hely, ahol összekapcsolódunk, ahol megszervezzük magunkat, és ahol megmutatjuk: nem felülről várjuk a változást, hanem mi magunk hozzuk el

– olvasható a levélben.

Több szinten lehet csatlakozni az új közösségbe. Aki még nem tagja egy szigetnek sem és korábban nem volt önkéntes, az szimpatizánsként indul és önkéntessé válhat, azután csatlakozhat szigetekhez, vagy akár új közösséget alapíthat. A felhasználók kihívásokat fogadhatnak és teljesíthetnek, amelyekkel pontokat gyűjthetnek, szinteket érhetnek el és jelvényeket szerezhetnek.

Regisztráció után lehet belépni a honlapra, ahol az adatkezelési tájékoztató és a felhasználói feltételek elfogadása után lehet látni az elkövetkező eseményeket, programokat, feladatokat.  

Hozzászólások