Amikor távozott a közéletből, Varga Judit éppen egy uniós és egyben nemzetközi karrier kapujában állt: a Fidesz európai parlamenti választási listáját vezette, és minden esélye megvolt rá, hogy ő legyen az egyik legfőbb aktora Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli ostromának és a szélsőjobboldali-szuverenista pártcsalád, a Patrióták összeboronálásának. Bár a kegyelmi botrány miatt elbukta a pozíciót, politikai tőkéje aligha veszett el. Ezt nemcsak az jelzi, hogy az Orbán-kormány most már nyíltan csatába hívja a választási kampány finisére, hanem az is, hogy
miközben a nagy nyilvánosság asztalosvégzettségére és cégére figyelt, mennyire aktívan és főként kikkel ápolta kapcsolatait az elmúlt hónapokban.
Az egyik legutóbbi poszt egy Varga Judit által készített, alig pár napos szelfi a Tigra Zrt. LinkedIn-oldalán, amely azt örökíti meg, hogy az informatikai vállalat üzletfejlesztési menedzsere a közszolgáltatások digitalizációjával foglalkozó legnagyobb németországi vásáron, a berlini Smart Country Convention szakkiállításon próbál vevőket szerezni a Tigrának. Varga ugyanis 2024 szeptemberétől a Tigra nemzetközi tanácsadója, azé a Tigráé, amely idehaza sorra nyeri a Digitális Kormányzati Ügynökség közbeszerzéseit, üzletfejlesztési menedzserével pedig sorra járja a külföldi szakmai konferenciákat és kiállításokat Berlintől Münchenen át a szerbiai Kragujevácig.
Legalább ennyire fontos lehetett azonban a Tigrának és Vargának az az egy hónappal ezelőtti esemény is, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara szervezett. A korábbi politikus az AmCham nagyköveti fórumán moderált egy panelbeszélgetést, amelyen az Egyesült Államok ideiglenes budapesti ügyvivője, Robert Palladino és Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet vitatta meg a napirenden lévő témákat, a vámtarifáktól kezdve a védelmi együttműködésig. Hát még mennyire izgalmasak lehettek azok a párbeszédek, amelyek nem a pódiumon, hanem a színfalak mögött zajlottak!