Nincsenek csodák. Kivéve persze a kormánypropagandát, mert aszerint a következő év mindig gazdag, eredményes és sikeres lesz. Mindig pont a következő. Itt és most viszont az előző évről lesz szó – és a valóságról. A HVG, immár huszadik alkalommal, ezúttal is elkészítette az 500 legnagyobb magyarországi vállalat rangsorát. A toplistás cégek 2024. évi produktuma pedig nem éppen sikertörténet – persze annál nagyobb ugrást ígérhetnek az Orbán-kormány mindig nagy mellénnyel jósolgató potentátjai a következő esztendőkre.
Tavaly az 500 legnagyobb magyarországi cég együttesen közel 108 ezermilliárd forint árbevételt ért el. Pontosabban ennél 16 ezermilliárddal kevesebbet, mivel a rangsorban levő leányvállalatok számai az ő adataikat konszolidáló, azaz beszámolójukban az egész cégrokonság teljesítményét összegző anyavállalatok produktumát is hizlalják, az ebből adódó duplázódásokat tehát le kell vonni. A valódi végösszeg így 92 ezer milliárd forint, az előrelépés egy év alatt 2,7 százalékos.
De még ez a nem túl acélos növekedés is csak látszólagos, nem számol ugyanis az áremelkedés hatásával. Márpedig ha nőnek az árak, akkor akár változatlan teljesítménnyel is nagyobb árbevételt lehet elérni, mint ahogy az is megeshet, hogy a bevétel növekedése nem a termelés felfutásának, hanem pusztán a drágulásnak a következménye. Itt pedig pontosan ez a helyzet. Ha az 500 toplistás cég 2,7 százalékosnak látszó növekedéséből levonjuk az áremelkedés hatását, akkor azt látjuk, hogy a legnagyobb magyarországi vállalatok reál-„növekedése” valójában félszázalékos csökkenés. (Az iparvállalatok hazai, illetve külföldi árbevételét az ipari termelői árak belföldi emelkedésével, illetve az ipari export árindexével, az építőipari, a mezőgazdasági és a szolgáltató cégek bevételét a saját főágazatuk árnövekedésével, a kereskedelemét pedig a belföldi fogyasztóiár-indexszel, illetve a külkereskedelem kiviteli árindexével korrigáltuk.) Jóindulatúan fogalmazva: az ország 500 legnagyobb vállalatának tavalyi növekedése mínusz nulla.
Mindjárt az élboly is valami ilyesmit sejtet: az első tíz közül öt cég növelte az árbevételét, a másik öté viszont csökkent. Az élcsapat tagjaira rápillantva azonban egy másik érdekesség is feltűnik: Magyarország tíz legnagyobb vállalatából öt az MVM-csoport tagja.