Nem egyedülálló, hogy pályázattal keres képviselőket egy új politikai formáció vezetése. Így tett Emmanuel Macron is 2017-ben. Franciaországban is több szűrőn kellett átmenniük a jelölteknek, a cél a részleges elitváltás volt, hogy új emberek, társadalmi csoportok, másféle nézőpontok kerüljenek be a politikába. Jóval szűkebb merítésű és kevésbé nyílt volt 1994-ben Silvio Berlusconi Forza Italiájának jelölttoborzója, amely inkább a nagyvállalatok hr-módszereit és a személyes ajánlások rendszerét használta. Olaszországban a legfontosabb szempont nem a politikai elvek, hanem a Berlusconihoz való hűség volt. A Tisza mindkét modellből merített. A legfontosabb szempontnak a politikai múlt, sőt lehetőleg a politikai ideológia hiánya bizonyult, ami összhangban van a párt szlogenjének is tekinthető mondattal: „Nincs jobb, nincs bal, csak magyar.”
Az MTA sokszor átalakult, nemrég az ELTE-hez került Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársait kérdeztük arról, hogy beválhat-e a Tisza jelöltállítási struktúrája, s az a parlamenti demokrácia, az egyéni képviselői intézmény, a hagyományos pártok válságának tünete-e? Vagy épp ellenkezőleg, lehet-e ez a projekt a parlamenti képviselet megújítása azáltal, hogy politikán kívüli embereket von be a politikába, lecserélve a régi elitet?
