A Fidesz 31. kongresszusa valamivel kevesebb show elemet tartalmazott, mint az előző hónapok országjáró DPK háborúellenes gyűlései, nagyrészt mégis déjà vu érzésem volt. Bár ezeket a rendezvényeket már élőben, teljes egészében közvetítik, én mégis fontosnak tartom, hogy végigüljem a többórás műsorokat. Leginkább azért, mert szeretném érezni az energiát, a hangulatot, hogy saját szemmel győződhessem meg arról, hogy mi történik – pontosan tudom, hogy a párthoz közeli felületek miként ferdítenek a beszámolóikban.
A konszolidáltabb kongresszusi műsoron nem az átlag Fidesz-szavazókat kellett riogatni a háború veszélyeivel. Helyette a küldöttek, polgármesterek, egyéni jelöltek és helyi munkatársaik találkozhattak egymással, és hallgathatták meg élőben a fideszes politikai nagyágyúkat.
A rendezvény csúszott, így négy órán át tartott, és egy-két zenei fellépőn túl kizárólag beszédekből állt. Nagyjából három percet kapott minden felszólaló, de vetítettek felvett videóüzeneteket a világ populista vezetőitől és diktátoraitól is.
Mit adhat nekem a Fidesz?
Őszinte érdeklődéssel érkeztem a kongresszusra, és kissé csalódtam, mert nem sok újdonságot hallottam. Maradt a háború-migráció-gender bűvös háromszöge köré épített kampányolás. Azért is szeretek jelen lenni politikai rendezvényeken, mert ilyenkor mindig megpróbálom elképzelni, hogy nem újságíróként vagyok jelen, hanem mint bizonytalan szavazó. Mit tud nekem kínálni a Fidesz? De tényleg, mit tud üzenni a Fidesz egy húszas évei végén járó nőnek? A velemidős operatőrrel egyébként viccesen meg is jegyeztük egymás között, hogy
a színpadon sorolt jóléti intézkedések egyikéből sem jutott nekünk.
Felteszem, nem vagyunk ezzel egyedül, bár ez pont megmutatja, hogy nem is mi vagyunk a célközönség. Egy idős férfi a küldöttek soraiból odalépett hozzánk beszélgetni, majd hosszasan kifejtette, hogy nem vagyok elég szépen felöltözve, így ne is várjam, hogy komolyan vegyenek. De, mint ahogy egy másik résztvevő elárulta, a férfiak először azt nézik meg, hogy egy nő szép-e. Különösen komikus volt ez a kijelentés egy olyan férfi szájából, aki Széles Diána debreceni képviselőjelölt stábjában dolgozik. Azt hiszem, ezek a megjegyzések elárulják, hogyan is nézik a nőket a Fideszen belül.
Egy dolog, hogy nem vagyok célközönség, de én kifejezetten kínosnak is számítok egy Fidesz Kongresszuson. Bántom a nyakkendős férfiak szemét, fölösleges munkát adok a biztonsági őröknek, akik – ahogy DPK-gyűléseken általában az újságírókkal teszik – a mosdóba kísérgetnek. Ráadásul „női kérdésekkel” idegesítem a résztvevőket, ahogyan egy kedves úriember fogalmazott. Egy másik biztonsági őr szerint zavarom a munkáját, mert „beterelem” az embereket a bejáratnál, hiszen a kérdéseim hallatára „menekülni” kezdenek.
Azt mindig komikusnak fogom találni, ahogyan felnőtt férfiak futni kezdenek, mikor melléjük lépek egy mikrofonnal.
Szóval keresem, hogy mi lehetne számomra vonzó a Fideszben, mégiscsak egy 16 éve az országot kormányzó pártról van szó. Keresem a fideszes energia esszenciáját, ami annyiakat lázban tart. De nehéz ezt úgy megtalálni, hogy a közösségi élményben nem igazán tudok részt venni: mint a sajtó munkatársa, el vagyok kordonozva a résztvevőktől. Pedig ha a dohányzóban vagy a büfében beszélgethetnék velük, lehet, más képet kapnék. De az is lehet, hogy ebből az élményből így is épp eleget kapok.
