1995-ös filmje, a Las Vegas, végállomás forgatókönyvét John O’Brien többé-kevésbé önéletrajzi regényéből írta. A szerző nem érte meg a forgatás kezdetét, 1994-ben öngyilkos lett.
Megdöbbentett a hír és ezzel a regény is más megvilágításba került. Világos volt, hogy azt O'Brien önmagáról írta. A forgatás előkészületeinél tartottunk, amikor öngyilkos lett. A könyve minden sorát jól ismertem, minden mondatot megrágtam a forgatókönyvírás során. Emlékszem, egy barátom ajánlotta a regényt, de nem siettem elolvasni, túl sok csapnivaló könyvet olvastam már, amit azzal nyomtak a kezembe, hogy nem szabad kihagynod, ebből remek film lesz. Mivel ezt egy barátomtól kaptam, nem tehettem meg, hogy rögtön félredobom, húztam-halasztottam hát a dolgot. Egyre csak nőtt a lelkiismeret-furdalásom és végül egy kávé mellett csak belekezdtem. Egy nagyon sötét történetben találtam magam, amiben nem volt semmi hollywoodi.
Elég korán kiábrándulhatott Hollywoodból.
Mélységesen meggyűlöltem Hollywoodot. Túl voltam a Mr. Jones című filmen, ami pokoli élmény volt.
Szóval, ülök a kávémmal, olvasom O’Brien regényét, és nem bírom letenni. Egy baj volt csak vele, hogy hol itt a film? Egy férfi elhatározza, hogy öngyilkos lesz, és meg is teszi. Filmes szemmel jóval járhatóbb út az olyan regény, ami irodalomként nem egy nagy szám, de kellően filmszerű a szerkezete. Itt épp fordítva volt, de nem eresztett a könyv. Küzdelmes volt forgatókönyvet írni belőle, nem is lett több 64 oldalnál. Többen is hitetlenkedve kérdezték, hogy biztosan játékfilmnek szánom? Az iparági számtan szerint egy oldal egyenlő egy perc. Hülye egy megközelítés.
Nicolas Cage a Las Vegas, végállomásban
Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP
Mielőtt megkapta az alkoholista hollywoodi forgatókönyvíró szerepét, Nicolas Cage már megalapozta a hírnevét Hollywoodban. Játszott a nagybátyja, Francis Ford Coppola filmjeiben, forgatott David Lynch-csel és Alan Parkerrel, szerepelt hollywoodi vígjátékban és élő csótányt evett A vámpír csókjában. Itt tartott, amikor jött a Las Vegas, végállomás főszerepe.
Odaadtam a forgatókönyvet Ed Limatónak, aki fénykorában Hollywood legbefolyásosabb ügynökének számított, de még ekkortájt is nagy sztárokat képviselt. „Odaadnám a könyvet az ügyfelemnek, Nicolasnak” – mondta Mr. Limato, az old school ügynök, miután elolvasta. Mondtam, hogy oké.
Nem sokkal később kaptam egy faxot, Spooky Blue aláírással. Ez volt Nicolas Cage álneve.
Az üzenet lényege az volt, hogy „könyörgöm, ne add senki másnak a szerepet, én akarom eljátszani”. Korábban Richard Gere-nek és Andy Garciának is említettem a filmet, együtt forgattuk a Higgy neki, hisz zsarut, jó kapcsolatban voltam mindkettőjükkel, Kérdezték, min dolgozol, Mike, én pedig megmondtam: egy alkoholistáról tervezek filmet csinálni, aki Vegasba megy, hogy megölje magát. És véghez is viszi a tervét. Jó, akkor talán váltsunk témát – ez volt a reakciójuk.
Mennyi az igazság abban, hogy Cage a felkészülés során alaposan kiismerte az alkoholfogyasztásnak azt a módját, amit binge drinkingnek (rohamivászat) neveznek?
