Sükösd Miklós: Rohamosztagok, félelemgyár – miben hasonlít és miben különbözik a Trump-féle ICE és a náci SA?

Fenyegető fellépésű, felfegyverzett, fiatak férfiak félig civil, félig katonai öltözetben, erőszakos, idegenellenes ideológiával és véres utcai akciókkal. A Trump-féle idegenrendészet, az ICE brutális minnesotai fellépését nézve nehéz nem párhuzamot látni a száz évvel ezelőtti, korai náci rohamosztagokkal, az SA-val – érvel szociológus, politikatudós szerzőnk.

  • Sükösd Miklós

Agresszív félkatonai erő, amelyet az ellenfelek fizikai megfélemlítésére és a széles körű társadalmi félelem felkeltésére vetettek be: így jellemezhető az ICE, amely brutális fellépésével került a címlapokra az elmúlt hetekben. De a jellemzés ugyanígy illik az SA-ra is, amely az 1920-as évek Németországában, a weimari köztársaság idejénaz utcai erőszakban játszott kulcsszerepet. Amíg az SA a baloldal és a zsidók ellen lépett fel, az ICE mai műveletei a bevándorlók és az őket támogató emberjogi aktivisták ellen irányulnak.

Donald Trump politikáját két elnöksége során eddig elsősorban a szélsőbaloldal nácizta és fasisztázta. Az ICE (Immigration and Customs Enforcement, a bevándorlási és vámrendészet) brutális fellépése, több amerikai állampolgár meggyilkolása után azonban mindkét minősítés egyre gyakrabban jelent meg a fősodrú nyilvánosságban is.

Jonathan Rauch, az Atlantic szerzője „Igen, ez fasizmus” címmel írt véleménycikket. Mint fogalmazott: „Egészen a közelmúltig úgy gondoltam, hogy kerülendő a kifejezés. Mostanra azonban túl sok és túl erős a hasonlóság ahhoz, hogy tovább lehessen tagadni” – írja. Masha Gessen, a New York Times orosz-amerikai publicistája a Trump-kormányzat állami terrorjáról szóló cikkében konkrétan az SA-t említi az ICE kapcsán. Larry Krasner philadelphiai körzeti ügyész pedig egyértelműen „náci” ICE-ügynökökről beszél, és megfogadta, hogy „levadássza”, vagyis a jog eszközeivel elszámoltatja őket tetteikért.

Jogos-e a párhuzam? Nézzük meg ehhez, mi is történt konkrétan Minneapolis utcáin.

https://hvg.hu/360/20260128_minneapolis-trump-ice-usa-europai-unio-lapszemle

Az ICE Minneapolisban

Amikor 2025 decemberében a Fehér Ház elindította az Operation Metro Surge nevű bevándorlóellenes razziasorozatot Minneapolis környékén, a Belbiztonsági Minisztérium az amerikai történelem legnagyobb idegenrendészeti műveletének nevezte az akciót. A városba 2-3000 szövetségi ügynököt vezényeltek, többségük az ICE egységeiből érkezett. Stephen Miller, Trump vezető politikai tanácsadója és bevándorláspolitikai ideológusa már májusban találkozott az ICE vezetőivel, és napi 3000 illegális bevándorló letartóztatását követelte tőlük, az addigi két-háromszorosára emelve az addigi célszámot. Az adminisztráció célja egyértelmű: elérni az évi egymillió deportálást.

Elvben tehát az illegális bevándorlók megtalálása és tömeges deportálása az ICE célja.

https://hvg.hu/360/20260122_stephen-miller-trump-ideologusa-kontur

Az ICE utcai, munkahelyi és lakóhelyi razziái azonban nagyon eltérnek a demokratikus jogállamokban megszokott rendészet gyakorlatától. A legtöbb ICE-ügynök kendőt vagy álarcot visel, hogy elkerülje az azonosítást és a számonkérhetőséget. Ellentétben az amerikai helyi rendőrségekkel, nem viselnek testkamerát sem. Így fellépésüket csak a járókelők vagy az intézkedések célpontjai, áldozatai és az őket segítők vehetik fel telefonnal. Civil, nemegyszer rendszám nélküli autókkal, dzsipekkel, máskor páncélozott járművekkel razziáznak.

Az ICE-egységek megjelenése sem egységes és szabályszerű. Sokan saját ruhájukat, farmerüket és vegyes katonai öltözetet hordanak a Police feliratú golyóálló mellényekkel és sisakokkal együtt. És katonai eszközökkel, könnygáz-, hang-, és villanógránátokkal, sokkolóval és fegyverekkel (fejenként 2-3 pisztoly, plusz puska, karabély).

Az állig felfegyverzett ügynökök fenyegető fellépése egyértelmű célt szolgál: a megfélemlítést.

Az egyenruha hiánya, a szabálytalan öltözet és alakiság tudatosan milícia- és népfelkelés-szerű benyomást kelt. Ez az ICE vizuális politikai üzenete: itt nem az állami bürokrácia cselekszik, hanem a nép maga veszi kézbe a bevándorlási válság megoldását. A félig civil, félig katonai megjelenés azt sugallja, hogy az „igazi amerikaiaknak” elegük van a tétlenségből, és most saját maguk állítják helyre a rendet – állami felhatalmazással, a népfelkelés módszerével.

A gyors toborzás következményeként az ICE-ügynökök jelentős részének nincs rendőrségi vagy katonai múltja, és hiányos a kiképzése.

A szervezetet a Trump-kormányzat 2025-ben mintegy 10 ezer fős létszámról hirtelen 22 ezer főre duzzasztotta. Az új ügynökök kiképzési idejét a hagyományos öt hónapról körülbelül nyolc hétre csökkentették a kvóták gyors teljesítése érdekében. Az állásajánlatok csak minimális követelményeket támasztanak: háttérellenőrzés, alapvető fizikai és egészségügyi vizsgálat, majd gyors kiképzés. Sem rendőrségi, sem katonai múlt nem szükséges. Az ötvenezer dolláros belépési bónusz pedig nagy vonzerő a fiatal férfiaknak.

https://hvg.hu/360/20260126_ice-trump-egyesult-allamok-szovetsegi-erok-ugynok-amerikai-allampolgar-bevandorlas-illegalis-hataratlepes

A hivatalos idegenellenes ideológia és a brutális, rohamszerű razziák következményei rögtön láthatóvá váltak Minnesotában. Az állami agresszió és az ellene való tüntetések nyomán a város gyorsan a polgárháború szélére sodródott. Az erőszak odáig eszkalálódott, hogy 2026. január 7-én egy tüntetésen az ICE-ügynök Jonathan Ross lelőtte – konkrétan főbe lőtte – Renée Nicole Goodot, egy háromgyermekes amerikai anyát. Január 20-án egy ecuadori férfit és 5 éves kisfiát, Liam Conejo Ramost vették őrizetbe a házukba hazatérőben. (A család menekültstátusz-kérelme épp elbírálás alatt állt.) A képek és videók, amelyeken az őrizetbe vett kisfiú, Liam kék-fehér nyuszifüles sapkában és iskolatáskával a hátán álldogál, országos felháborodást váltottak ki.

A botrányosan agresszív ICE-fellépések sora hosszan folytatható, ám az már az egész világon felháborodást váltott ki, hogy január 24-én idegenrendészet ügynökök (Customs and Border Protection, az ICE testvérszervezetének emberei) lelőtték Alex Prettit, egy 37 éves ápolót, aki békésen tiltakozott egy ICE-razzia ellen. Prettit előbb paprikaspray-vel fújták le, majd miután a földre teperték, két szövetségi ügynök összesen tíz lövést adott le rá. Egy orvos tanúvallomása szerint Pretti legalább három lövést kapott a hátába, egyet a mellkasába és egyet a nyakába. Prettinél ugyan volt egy engedéllyel tartott fegyver, ez azonban nem a kezében volt, hanem az övén. Szemtanúk által készített videók szerint Pretti mobiltelefonnal a kezében közelített az ügynökökhöz, annyi volt a bűne.

A Pretti elleni fellépés is mutatta: a tüntetők ellen az ICE könnygázt, gumilövedéket és hanggránátot vet be Minneapolisban, ezen túl pedig éleslőszert – békésen tiltakozó amerikai állampolgárok ellen, minden racionális ok nélkül.

Az ICE brutalitása széles körű tiltakozásokat váltott ki nemcsak Amerikában, hanem az egész világon. A gyilkosságok kivizsgálása körül is politikai harc folyik. Eközben az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU), Minnesota állami vezetése és több helyi szereplő jogi úton támadja az ICE-műveleteket, azzal vádolva őket, hogy rendszeresen megsértik a tüntetők alkotmányos jogait.

Az SA: náci párt félelmi apparátusa

A Sturmabteilung (SA), azaz a rohamosztag 1921-ben jött létre Adolf Hitler támogatásával. Maga a rohamosztag név eredetileg a német birodalmi hadsereg különleges rohamalakulatait jelölte az első világháborúban. Az SA kezdetben világháborús veteránokból, utcai verekedőkből és a Freikorps (szabadcsapatok) tagjaiból állt össze. A szabadcsapatok a háború utáni Németországban főként veteránokból álló radikális jobboldali, önkéntes, félkatonai szervezetek voltak, amelyek erőszakkal léptek fel a baloldal ellen. Az SA először a náci párt gimnasztikai és sportosztályaként működött, hogy elkerülje a kormányzati ellenőrzést.

S.A. gyűlés Cobourgban 1922-ben
AFP / Archives Snark / Photo12
Hozzászólások