Te mikor akartad utoljára felgyújtani a helyi „tronkai Vencel” várát?
Mikor érezted úgy utoljára, hogy valaki, pusztán azért, mert megteheti, valami olyasmire kötelezett, aminek semmi értelme, ami csak gondot, nyűgöt, pénzt igényel tőled, de teljesen felesleges? És mikor érezted úgy utoljára, hogy nincs hová fordulnod a jogos igazságtalanság miatt, hiszen akihez fordulhattál volna, az éppen azt képviseli, aki elkövette az igazságtalanságot?
Ugye, hogy eszedbe jutott, bárcsak legalább egy íróasztalt ráboríthatnál valamelyik illetékesre?
Neked ki volt az? Egy hivatal? Egy hatóság? Egy cseles, tisztességtelen szolgáltató? Vagy csak egy másik kisember, aki gátlástalanabb volt nálad? Volt ilyen, ugye?

Akkor pontosan érzed, mit jelent Kohlhaas Mihály története. Akkor te is eljátszottál azokkal a gondolatokkal, amiket Heinrich von Kleist írt meg kétszáz éve, és te is érted, miért olyan aktuális mindig, mindenhol ez a sztori, és miért játssza annyi színház, miért készült belőle annyi film.
Mert a Kohlhaas-történet azt a kétségbeesett, tehetetlen állapotot mutatja meg tökéletesen, amit tényleg mind átéltünk már. Illetve ugyanennek a másik oldalát is: azt a viselkedést mutatja meg pontosan, amire valamiért olyan sokan hajlamossá válnak, amint kerül a kezükbe valami kis hatalom-féleség, legyen szó akár csak annyiról, hogy ők egy üzlet eladói, te meg a vásárló vagy, vagy ők egy erős hátszéllel bíró szakma képviselői, neked pedig kötelező alkalmazkodnod a feltételeikhez – hogy a politikáról és politikusokról még csak ne is beszéljünk.