Újra rekordot döntött a legnagyobb fociklubok bevétele, a top 20 összesen 12,4 milliárd euró, azaz mintegy 4,7 ezer milliárd forint bevételre tett szert a 2024-2025-ös szezon alatt, ami 11 százalékkal több mint az egy évvel korábbi érték – derül ki a Deloitte Football Money League névre keresztelt kutatásából.
A tanulmány megerősítette az elmúlt évek trendjét:
a leggazdagabb együttesek számára a foci lassan másodlagos tevékenységgé válik, és inkább üzemelnek márkaként, mint focicsapatként.
A lista élén ezúttal is az a Real Madrid található, amely tavaly elsőként ugrotta meg az 1 milliárd eurós küszöböt. A madridi együttes idén 11 százalékkal tovább növelte bevételeit, amely így már 1,16 milliárd eurót tett ki. A második helyre ezúttal a Real ősi riválisa, a Barcelona ért oda 975 milliós eredménnyel. Igaz abban, hogy egymilliárd euró alatt maradtak a bevételeik, fontos szerepet játszott az is, hogy a szezont a Barca még albérletben, az 1992-es nyári olimpia stadionjában töltötte és csak jövőre költözhetnek vissza a felújított Camp Nouba.
Az első négybe a német és a francia bajnokság egyeduralkodói, a Bayern München és az első BL-trófeáját megszerző Paris Saint-Germain ért oda 861, illetve 837 millió eurós bevételével. És ezzel nagyjából le is zárult azoknak a csapatoknak a köre, akik pénzügyileg fel tudják venni a versenyt a Premier League csapataival.