Trump nagyotmondásai, az X jobbra toló algoritmusa és az Oscar népszerűségvesztése

Nem igazán meglepő, de Donald Trump amerikai elnök az évértékelő beszédét is teleszőtte nagyotmondásokkal. Egy új kutatás mutatja be, hogy az Elon Musk vezette X miként tolja jobboldali nézetek felé a felhasználóit. Tovább csökkenhet az Oscar-gála nézettsége, a londoni BAFTA-díjátadót pedig önkéntelen rasszista bekiabálások zavarták meg. A Kilátóban olvashattok a héten arról is, hogy miképpen erősödik az idei foci VB-vel kapcsolatos bojkotthangulat.

A hét beszéde: Trump évértékelője, azaz a füllentések, nagyotmondások és hazugságok gyűjteménye

107 percig tartott és ezzel műfajában az eddigi leghosszabb lett Donald Trump amerikai elnök évértékelő beszéde. A szövegre már sokan reagáltak, s fő következtetésük az volt, hogy igazi trumpi beszéd volt: viszonylag kiegyensúlyozott kezdés után az elnöknél átszakadt a gát és a beszéd nagyobb részét arra pazarolta, hogy a demokratákat és általában a vele egyet nem értőket szapulta. Már csak azért is beszélhetünk igazi trumpi műről, mert számos füllentést és nagyotmondást tartalmazott. A BBC össze is gyűjtötte a legvadabb állításokat, érdemes szemezgetni közülük.

Trump például azt állította, hogy az üzemanyag ára jelentősen csökkent, és akadnak olyan helyek, ahol egy gallon benzin két dollárnál kevesebbe kerül. Ebben van némi igazság: a mintegy 150 ezer kút közül mindössze négynél nem éri el az ár a két dollárt. Nem stimmelnek viszont a munkanélküliséggel kapcsolatos állítások, Trump első évében ugyanis nem csökkent, hanem nőtt – 4,1 százalékról 4,3-ra – az állástalanok aránya.

Az meg végképp nem igaz, hogy elnöksége első évében 18 ezer milliárd dollárnyi külföldi befektetési elkötelezettséget szerzett az USA számára. A legutóbbi ilyen hivatalos adat 9,7 ezer milliárd dollárról szól, de ezek jelentős része olyan, amiről már most tudni lehet, hogy aligha fog megvalósulni. Ilyen például az az Európától kicsikart ígéret, amely szerint sok milliárd dollárt fektetnének be az EU-s cégek az USA-ban. A befektetések ügye azonban megakadt, elsősorban azért, mert az amerikai elnök az újabb globális vámok bevezetésével maga rúgta fel a Brüsszellel kötött megállapodást.

Az sem igaz, hogy az USA-ba az utóbbi egy évben egyetlen illegálisan érkező bevándorló sem lépett be, ahogy az sem, hogy Trump eddig már nyolc háborút zárt le. Ezek között több olyan „háború” volt, amelyek már rég nem háborúk – például a szerb-koszovói konfliktus –, de olyan is akadt, amelynek résztvevői a „békemegállapodás” tető alá hozása után is rendületlenül folytatták a harcot egymás ellen.

Trump egyébként annyira szuggesztívan tudja ismételgetni egyértelműen alaptalan állításait, hogy a nézőkben és hallgatókban minden bizonnyal felmerül a kérdés: az elnök maga komolyan gondolja-e, amit mond?

Donald Trump második elnökségének első évértékelőjét mondja el
Kenny Holston / Pool / AFP

https://www.youtube.com/watch?v=DpLvGmPetds

Hozzászólások