Könnyedén elvehetik egy új módszerrel a végrehajtók irodáját, de Schadl Györgynek nem kell aggódnia

A bíróság sem akadályozta meg, hogy egy egyszerű elnöki döntéssel, valós jogorvoslati lehetőség nélkül vegyék el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. A módszerrel lényegében bármelyik végrehajtót megfoszthatják a pozíciójától, de a szabályokat és a kari döntéseket úgy alakították, hogy a korrupcióval vádolt Schadl Györgynek egyelőre nincs mitől tartania.

Lezárult a közigazgatási per annak a végrehajtónak az ügyében, akit egy igen egyszerű módszerrel fosztottak meg az irodájától – tudta meg az érintettől a HVG. 

Mint azt korábban megírtuk, az eltávolításához mindössze arra volt szükség, hogy Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke kiadjon egy határozatot, amelyben tudatja a végrehajtóval: a „súlyos” vagy „rendszeres” szabálytalanságok miatt megfosztják a pozíciójától, a döntés ellen pedig fellebbezni nem lehet. 

Eddig alapvetően úgy lehetett elvenni egy végrehajtótól az irodáját, ha előtte lefolytattak egy igen hosszadalmas eljárást. Ennek első lépése az ellenőrzés elrendelése volt (bizonyos időközönként minden irodát megvizsgálnak, hogy a törvényeknek megfelelően működik-e), és ha találtak valamilyen szabálytalanságot, akkor fegyelmi eljárást kellett indítani, amelyről első- és másodfokon is határoztak. Ez a folyamat azért fontos, mert a végrehajtó a fegyelmi eljárás során még tisztázhatta is magát (mint ahogyan erre több alkalommal is volt példa). Így akár az is kiderülhetett, hogy nem követett el semmilyen szabálytalanságot, vagy a hibák nem jelentősek.

Nagy László SZTFH-elnök viszont csak az ellenőrzés eredményére hivatkozva vette el az irodát az egyik végrehajtótól, anélkül, hogy az ellenőrzést követő fegyelmi eljárás végigfutott volna.

Hozzászólások