Tíz év után kerekedett országos politikai botrány egy osztrák kisváros adóhivatali pályázatából

A vezetői posztra hiába jelentkező jelölt úgy érezte, hogy politikusi protekció segítette az általa alkalmatlannak tartott ellenfelet. Panaszáradata indította el a lavinát, amely maga alá temetheti az Osztrák Néppárt parlamenti frakcióvezetőjét is.

Ez egy tízéves történet, amely a napokban közeledik a végéhez. Főszereplője Christa Scharf, egy Felső-Ausztriában, egészen pontosan Kirchbergben élő jogász, aki negyven évig dolgozott a braunaui adóhivatalban. Kezdetben munkaügyekkel foglalkozott, mint az egyetlen női jogász a sok férfi között, s aztán egyre feljebb jutott, egészen az igazgatóhelyetteségig. Sok dicsérettel, pénzjutalmakkal. Rengeteg tanfolyamon bővítette ismereteit, külföldi tanulmányutakra is eljutott.

Amikor 2016 végén a főnöke – sok évi szolgálat után – nyugdíjba vonult, Frau Scharf úgy gondolta, megpályázza a helyét. Meghallgatására 2017 februárjában került sor, heten indultak a magas posztért.

A törekvő, szorgalmas asszony úgy érezte, nem áll jól a szénája, az egyik vetélytárs ugyanis egy folyosón dolgozik a zsűri egyik tagjával, akivel a sporttelepen is gyakran összejön.

Hozzászólások