A 16 évem Orbánnal lapjain tizenhatan, nyolc nő és nyolc férfi beszél az Orbán-rezsim csaknem tizenhat évéről. A 2025 telén készített, feszesre szerkesztett mélyinterjúk alapvetően egyéni tapasztalatokat és meglátásokat osztanak meg, a kötetnek viszont így is sikerül megfestenie közelmúltunk kritikus és ugyancsak tanulságos panorámáját. A megszólalók között van tanár, színész, üzletember, tudós, újságíró, gyermekvédelmi szakember, orvos, aktivista, történész – bár a NER elmúlt tizenhat évének holdudvara (Kollai István, bizonyos értelemben kivétel) sajnos nem vállalta a szereplést. A kötet címe így lehetett volna akár 16 évem Orbánnal szemben is. 16 olyan ember jelenik meg, akiket összeköt a kiválóság és hogy életpályájuk szimbolikus.
Időszerű és meggyőző a kötet, bár sajnos hiányoznak a beszélgetéseket összekapcsoló reflexiók és az sem egyértelmű – Munk Veronika szellemes bevezetője ellenére –, hogy mi a beszélgetéssorozat célja.
A teljesség igénye nélkül emelem ki, mennyire érzékletes és milyen döbbenetes Ocskó Emese beszámolója a magyar tanárok elkötelezettségéről, sanyarú életkörülményeiről, kirívó és csak tovább súlyosbodó teljesítményi kényszeréről, fokozódó elnyomásáról és az őket körülvevő társadalmi közönyről. Ocskó elmúlt évekkel kapcsolatos egyik legfőbb konklúziója az, hogy „Magyarországon már beszélni sem lehet a problémákról, nemhogy megoldani azokat.”
