Lackfi János: Három harkály hirtelen

Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak ezúttal az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: kertkapcsolat, teljesítménytúra, csomóvágó, diplomatanegyed, szpottercsemege.

A játszótéri mászókán ülve vártuk, hogy hazaérjen.

Beesteledett, a vascső hidege egész megfagyasztotta a fenekünket.

Tesóm mondta, unja már magát, meg le is merült eléggé. Odament az utcalámpához fényt lakmározni. Kicsit feltöltötte magát.

Végül megjött Lea is, ránk se hederített, biztos nem üdítőt ivott a céges bulin, mert bizonytalanul lépkedett, és ingerült arcokat vágott. A szemfestéke elkenődött, de még így is nagyon csinos volt az új blúzában. Elcsigázottan baktattunk utána. Összedobott valamit gyorsan, nagyon éhes lehetett. Mohón nyelte az ételt, ültünk a fokhagymaszagban és néztük.

Tesóm mondta, mi is lehetnénk ilyen szépek. Úgy értette, mint Lea.

Aki utána kiült az erkélyre, és elszívott egy cigit. Így még szebb volt, a parázs megvilágította az arcát, a lakásban egy árva gyertya égett. Villanyt oltott, és kialudta az egészet.
Mikor olvasott, vele olvastuk a könyvet. Nem mindent értettünk, de nem magyarázta el, csak falta a lapokat, néha nevetett, máskor sírt. Hozzábújtunk volna szívesen, hogy vigasztaljuk.
Amikor Norbit megismerte, kihallgattuk a beszélgetésüket. Elmesélte a fiúnak a bunkert a régi iskolakert végében. Akinek nem volt jelszava, nem mehetett be. HÁROM HARKÁLY HIRTELEN, fogalma sincs, miért ezt kellett mondani. Arról sem, ki találta ki. Bori vagy Nelli? Talán Lea maga, csak már elfelejtette?

Kulcsszavak
Kertkapcsolat – Decemberi kaszálás, locsolgatás napi 90 ezerért, túlárazott szerződések, feketemunka, többtucatnyi gyanúsított – napról napra tovább gyűrűzik az Óbudáról indult fővárosi korrupciós botrány. Többen vádalkut köthettek, közben kiderült, hogy a parkfenntartás csak az egyik szál, közétkeztetős nagyvállalkozót is előállítottak.

Teljesítménytúra – Magyar Péter korábbi varsói és bécsi látogatása után a héten Berlinben és Párizsban járt, hogy újjáépítse a két ország, illetve az EU korábban igencsak megtépázott kapcsolatait, egyértelmű jelzést küldjön arról, milyen kül- és Európa-politika várható tőle. Mindenhol megkönnyebbüléssel fogadták a magyar álláspont megváltozását Ukrajna támogatását illetően.

Csomóvágó – Áttörés történhet a magyar–ukrán viszonyban, Magyar Péter miniszterelnök a jelek szerint elvágta a gordiuszi csomót, amire a 16 évig hatalmon lévő Orbán-kormány nem volt képes. Véget érhet a két szomszéd vitája az ukrajnai magyar kisebbség jogainak korlátozása miatt. A végleges megállapodás a heteken belül esedékes ukrán-magyar csúcstalálkozón születhet meg. Magyar Péter ugyanakkor nem támogatja Ukrajna gyorsított EU-felvételét, a tagság jóváhagyásáról pedig népszavazást tartana.

Diplomatanegyed – 943 darab nem alanyi jogon járó útlevél visszavonását javasolta Orbán Anita külügyminiszter, miután tárcája áttekintette a Fidesz-kormány alatt kiadott diplomata- és szolgálati útleveleket.  Az indoklás szerint ezek túlnyomó része mögött nem áll diplomáciai érdek, sok esetben egyszerű baráti gesztusként vagy valamilyen
szolgáltatásért cserébe adták ki.

Szpottercsemege – Felrobbantotta az internetet, mémek sokaságát ihlette a válogatott
összetartására érkező Szoboszlai Dominik szettje: a csapatkapitány kockás Prada felsőben, fehér bermudában, mokaszinban, karján Hermés-táskával pattant ki fekete
Lamborghini Revueltójából a telki edzőközpont előtt. Közben kiderült az is, mit gondol Szoboszlai a divatról.
Hozzászólások