A hét évfordulója: a britek többsége megbánta a Brexitet, Farage mégis vezet
Tíz évvel ezelőtt, június 23-án tartották meg Nagy-Britanniában a Brexit népszavazást, amelyen – rácáfolva a közvélemény-kutatások többségére – a kilépést támogatók a voksok 52 százalékát szerezték meg, és ezzel elindították a szigetország EU-ból való kilépésének többéves folyamatát.
Bár a kilépést nem lehetett megállítani, Nigel Farage, aki a UK Függetlenségi Párt (UKIP) élén a Brexit egyik kezdeményezője volt, néhány órával a diadal után már elismerte, hogy valószínűleg nem tudják betartani azt a kampány központi elemének számító ígéretet, amely szerint a korábban az EU-nak befizetett összeget teljes egészében a forráshiánnyal küszködő brit egészségügyi rendszerbe fizetik majd be. A többi ígéret és előrejelzés sem valósult meg.
Farage és a kilépés melletti kampányba beszállt későbbi miniszterelnök, Boris Johnson azt ígérték, hogy megfékezik a bevándorlást. Ehhez képest, miközben Britannia 2020. január 31-én távozott az EU-ból, a bevándorlási csúcs 2023-ban jött egymillió bevándorló regisztrálásával. Közben a gazdaság sem növekszik, viszont emelkedik az infláció, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy jelenleg a megkérdezett britek 56 százaléka válaszolja azt, hogy bánja a kilépést. Egy még inkább átfogó elemzés és felmérés itt olvasható.
Az elemzők azt is hangsúlyozzák, hogy a Brexit-ügy nemcsak az EU-hoz fűződő viszonyt változtatta meg, de máig ható átalakulást is hozott a társadalomban. Farage-zsal komoly teret nyert a populizmus, és ennek az lett az eredménye, hogy jelentősen meggyengültek a hagyományos, fősodorhoz tartozó pártok, így az egész politikai rendszer bizonytalanabbá vált.
Jelenleg ott tart az ország, hogy a megbánt Brexitet kezdeményező Farage új címerrel ellátott pártja, a Reform UK a legnépszerűbb párt a maga 24 százalék körüli támogatottságával. Bár ez a legtöbb európai országban nem számítana túl magas aránynak, Nagy-Britanniában egyfordulós választási rendszerben ekkora támogatottsággal abszolút többséget is lehet szerezni, ha a voksok egyenletesen oszlanak meg a választói körzetekben.
Érdekes kérdés, hogy Farage hogy lehet még mindig népszerű. A politikus, aki nagyon hosszú ideig még az Európai Parlamentnek is tagja volt, kiválóan játssza el a mai napig a kirekesztett, a hagyományos politikai elit ellen harcoló magányos harcost. Emellett az is igaz, hogy a politikus – vagy a mögötte álló tanácsadói csoport – jól bánik a közösségi oldalakkal, és ezért a Reform UK mindenhol jelen van. A felmérések szerint a Reform UK széles támogatói körrel rendelkezik, a legmagasabb arányban az anyagi gondokkal küszködő munkások, az állástalanságtól tartó végzős egyetemisták, illetve a gazdag nyugdíjasok támogatják a populista tömörülést.

https://www.youtube.com/watch?v=uIy62CT6Y2k