A gyerekek és az AI, Robin Hood és a szegények, labdarúgók és teljesítmények

Alapvetően megváltozathatja a gyerekeket, ha nyakló nélkül hagyjuk őket társalogni mesterséges intelligenciával – áll egy friss tanulmányban. A Robin Hood halála című film azt változtatja meg garantáltan, miként gondolunk a Sherwoodi erdő legismertebb lakójára. A focisták is változnak méretben, gyorsaságban, és erőben, hogy mennyire, azt a BBC írta meg. Változik az elektromos autók eladási trendje is, a vásárlók ismét szeretik a villanyautókat. Az e heti Kilátóban végül arról is esik szó, hogy miközben általában a nők panaszkodnak az alvásminőségre, a valóságban a férfiak alszanak rosszabbul.

A hét nevelési kérdése: hogyan hat a gyerekekre a mesterséges intelligenciával való beszélgetés?

Emlékszem, gyerekeim – amikor kicsik voltak – számtalan kérdést szegeztek nekünk. (Sokszor fordult elő az is, hogy rövid időn belül ugyanaz a kérdés többször is elhangzott.) Ma más a kép: ahogy terjednek az AI-megoldások, úgy nő azon gyerekek száma, akik nem a szülőket, hanem az Apple Sirijét vagy az Amazon Alexáját nyaggatják válaszokra várva. És persze nem csak a kérdések záporoznak, hanem az utasítások is, az eszköznek például zenélnie vagy tanítania kell, és akadnak, akik azt kérik az AI-tól, hogy az meséljen nekik vicceket.

Az AI-val való kommunikációnak érdekes következményei lehetnek. Egyre gyakrabban figyelhető meg, hogy egyes gyerekek (sőt, felnőttek is) úgy alakítják a beszédüket, hogy a virtuális asszisztensek jobban megértsék őket. Egyszerű mondatokban beszélnek, és közvetlen utasításokat adnak: „indíts rajzfilmet, nyisd meg a YouTube-ot, mondj egy viccet”. Ez a fajta beszéd – amelyet instrumentális nyelvnek neveznek – az azonnali eredmény elérését célozza.

Ez a változás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyerekek egyre durvábbak vagy kevésbé empatikusak lennének, de hatással lehet arra, hogy általában milyen elvárásaik vannak a beszélgetésekkel kapcsolatban. Az emberi interakciók általában lassúak és többértelműek, több türelmet, figyelmet és egyeztetést igényelnek. A csevegőrobotokat viszont úgy tervezték, hogy gyors, gördülékeny válaszokat adjanak, sőt akár virtuális empátiát is keltsenek a felhasználóban.

A szakértők szerint a szülőknek fontos feladatuk, hogy tudatosítsák a gyerekekben: ha az AI válaszol, az nem jelenti azt, hogy a gép meg is érti, miről van szó. Az is fontos, hogy az AI-t megfelelően kell integrálni a gyerekek tanulási rendszerébe, s fenn kell tartani az emberi interakciót is, hiszen az emberek közötti kommunikációban rengetek a nemnyelvi elem, s ha ezeket a felnövekvő generációk nem értik, annak komoly következményei lehetnek.

Ropet, az AI-alapú játék
Xing Yun / Cfoto via AFP

https://www.youtube.com/watch?v=KO9awcYxH9s

Hozzászólások