Az idén debütáló Audi a jövő minden ígéretének a terhét magára vette, amikor a sportág szabályozásának átfogó átalakítását kihasználva belevágott az F1-es megméretésbe. A vadonatúj, csillogó festés mögött azonban tekintélyes történelmet találunk. Ahelyett ugyanis, hogy a nulláról kezdte volna, a német autógyártó megvásárolta a nagy múltra visszatekintő svájci Sauber csapatot.
Az autógyártó sportmúltjából kiindulva tulajdonképpen az a furcsa, hogy csak idén debütált a Forma–1-ben. Az 1909-ben alapított márka atyja, August Horch például már a hőskorban kivette a részét a versenyzésből, és amikor a csapata zsinórban háromszor megnyerte az osztrák alpesi versenyt, az Audik lényegében instant ismertségre tettek szert. A két világháború között nyilvánvalóvá vált az is, hogy a sportsikereket autóeladásokra lehet váltani, így elkezdték nagyon komolyan venni a versenyzést. Meg is lett az eredménye. Az Audi Quattro például a nyolcvanas években forradalmasította a raliversenyzést az összkerékhajtással; ezzel, valamint az öthengeres turbómotorral négy ralivilágbajnoki címet is begyűjtöttek.
A márka dominanciája azonban Le Mans-ban volt lehengerlő: 1999 óta a világ leghíresebb hosszú távú versenyén 18 rajtból összesen 13 győzelmet arattak. De letették a névjegyüket a DTM-ben is. Vagyis a német gyártó mintegy predesztinálva volt az F1-es jelenlétre. Ehhez az ugródeszkát végül a Sauber biztosította, a svájci csapat felvásárlásával az Audi gyári F1-es csapat lett.

A Sauber eredettörténete már-már romantikus színezetű: egy családi ház pincéjében született meg a csapat, amely aztán a motorsport csúcskategóriájában is sikereket tudott elérni, sőt a három történelmi nagy istálló, a Ferrari, a McLaren és a Williams mögött a Forma–1 legrégebbi szereplője volt. A legendás Peter Sauber részéről őrült ötlet volt csapatot gründolni 1970-ben, de már a C1-es autó nyerőnek bizonyult a svájci bajnokságban.