Az emberek Istent játszanak, és emberáldozatokat mutatnak be. Messzi, mitikus történetnek tűnik? Pedig végtelenül közeli, mindennapjaink tele vannak saját isteni hatalmuktól megrészegült emberekkel és áldozataikkal – az iskolákban, a hivatalokban, a leghétköznapibb helyeken.
Szerencsésnek mondhatja magát, aki sem áldozatként, sem tettesként nem ismer magára – de ebben az esetben minden bizonnyal szemtanú.
Más opció nincs. Aki hallgat, cinkos. Aki nem hallgat, kockáztat, és potenciálisan áldozattá válik. A menekülési útvonalak, kijáratok kontroll alatt, eltorlaszolva.
A reflektorfényt az utóbbi hetekben az Eszenyi Enikő körül ismét fellángolt viták irányították a témára. A függöny mögötti tettekre. Sok keretezésben a „régiek” és az „újak”, az „öregek” és a „fiatalok” csaptak össze. Verebes István és Máté Gábor kontra Molnár Áron és Lengyel Tamás. A hatalmi logikától rabul ejtett emberek azt mérlegelik, kinek mit hoz a meccs. Melyik generáció marad vagy kerül pozícióba? Pedig a tét nem a fej cseréje, hanem a mentalitásé.
