Neue Zürcher-kommentár: Nem vált be Trump terve az európai nacionalistákkal kapcsolatban

Három okból is válságba jutott az együttműködés a MAGA-mozgalom és az európai jobboldali populisták között, írja Andreas Ernst szerkesztő, aki történészként alaposan beleásta magát a nacionalizmus rejtelmeibe.

  • hvg360

Ernst Idézi Donald Trump amerikai elnököt, aki szerint Európa hanyatlik, a korosodó lakosságot lerohanják a migránsok. A kormányok elnyomják a szabad beszédet, csak nézik, hogy elrohan országuk mellett a technológiai fejlődés. Sőt az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiában még az is benne van, hogy a kontinens civilizációja a „kihalás” felé halad.

Trump úgy gondolja, hogy ő ezt nem veheti tudomásul, ezért támogatnia kell az ellenállást az egyes államokban, amihez az szükséges, hogy összefogjon a hazafias pártokkal az Atlanti-óceán innenső oldalán.

A szándék hallatán nem tudtak hova lenni a örömtől az olyanok, mint a német AfD, a francia Nemzeti Tömörülés, az Olaszország Fivérei, a spanyol Vox, a brit Reform, valamint Orbán Viktor, aki igencsak beépült a Tegyük Újra Naggyá Amerikát-irányzatba.

Hozzászólások