Vannak olyan politikai konfliktusok, amelyeket az emberek első pillantásra legszívesebben eltolnának maguktól, mert túl sok szempontot kell egyszerre mérlegelniük. A legfőbb ügyész megválasztása pontosan ilyen. Nem olyan könnyen átélhető ügy, mint amikor vizet vagy áramot kell spórolni egy válság idején. Nincs benne egyszerű jó válasz, nincs közösen megélhető veszély, és főleg nincs gyors megnyugvás. Van helyette gyanakvás a jelölttel, az őt jelölő köztársasági elnökkel vagy éppen a jelölést elutasító kormánytöbbséggel szemben.
Az első ütközeten túl vagyunk, a tények ismertek: Baka András köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt jelölte legfőbb ügyésznek, a Tisza-frakció pedig úgy döntött, hogy nem támogatja a megválasztását, és ezt a parlamenti szavazáson megerősítette.
Az elbukott jelölt hosszú ideje az ügyészi szervezetben dolgozik, vagyis kétségtelenül ismeri a belső működést. Ez lehetett volna érv mellette. Ugyanez a tény, a több mint tízéves ügyészi múlt azonban kérdéseket is felvetett, hiszen éppen a korábbi korszak politikai terheitől kellene megszabadítani a szervezetet. És
van egy kényes körülmény,
amely 24 óra alatt bizonyossággá vált: az eredeti jelölt testvére gyanúsított az úgynevezett aranykonvojügyben. Ez Szathmáry Zoltánt természetesen sem jogilag, sem erkölcsileg nem teszi felelőssé. De egy olyan legfőbb ügyésznél, akinek első számú feladata a közbizalom helyreállítása lenne, ezt a körülményt sem lehet egyszerűen félresöpörni.
