Olvasom a beszámolókat az OTP első számú vezetőjének a beszédéről, amely egy konferencián hangzott el. Ebben partnerséget ajánl a kormánynak, cserébe igazságos teherviselést és kiszámítható környezetet kér. Egyebek mellett megemlítette azt is, hogy a bankoknak nehézséget okoz a befektetői hozamelvárások teljesítése.
Nemrég egy televíziós műsorban a neves közgazdász professzor érvelt a különadók azonnali kivezetése mellett.
Tegyük most félre, ami könnyen félretehető – mitől lenne igazságos a 9 százalékos vállalati nyereségadó* és mennyire megbízhatóan méri a befektetői (tőzsdei) hozamelvárás a vállalati értéket, vagy hogy éppenséggel szükség van-e a bankszektor hoci-nesze ajánlkozására partnerként a gazdaságpolitika számára feltéve, hogy az utóbbi egyébként megfelelő színvonalon teljesít. Szerintem a válasz mindhárom kérdésre tagadó.
Másfelől magától értetődően jogos elvárás, de a téma szempontjából most ezzel sem kell foglalkoznunk, amit a bankszektor és általában a gazdaság minden szereplője igényel, hogy a gazdaságpolitika legyen kiszámítható, azaz az állam tartózkodjon az ötletszerű beavatkozásoktól a gazdaságba. A NER idején az ilyen ötletek színes kavalkádjával találkozhattunk kezdve a költségvetés sanyarú helyzetével, folytatva a külföldi szereplőknek felrótt mohósággal, amire nagyon is indokolt válasz a büntető adó vagy bármi mással, amitől a kormány a politikai vagy más céljainak a megvalósulását remélte.
Így marad a kérdés: vajon minden különadó – Robin Hood-adó, ahogy a szakzsargon ismeri – nonszensz és közellenség-e, vagy az attól függ?
