A 2016-os tanártüntetések egyik elindítója, majd a Tanítanék Mozgalom alapítója és meghatározó képviselője lett, ezzel együtt az akkori hatalom szemében, mondjuk úgy, gyanús alak, ellenség. November 5-től viszont a miskolci tankerület vezetője. Ez a fordulat az oktatási rendszerváltás egyfajta jelképe lehet? Érez valamiféle elégtételt emiatt?
Igen is, meg nem is. Magam is csak két nappal ezelőtt, a nyilvánossággal egy időben értesültem a döntésről. Azóta nagy a sürgés-forgás, rengetegen keresnek, hívnak, gratulálnak. Többen megfogalmazták azt, amit ön is kérdez, úgyhogy kezdem elhinni, hogy van ebben valamiféle elégtétel. Ugyanakkor ez nemcsak az én személyes elismerésem, hanem az oktatás megújítását célzó mozgalomé is, ugyanis nagyon sok pedagógus, szülő, diák, civil szervezet és szakszervezet állt mellénk ebben az elmúlt években. Ez tehát mindannyiunk közös öröme lehet.
Van bármi, ami megoldódott 2016. óta, amikor a Herman Ottó Gimnázium tantestületével megírták a tanártüntetéseket is elindító, az oktatás problémáira felhívó levelüket?
Annak idején elhíresült, hogy kréta és a WC papír sincs az iskolákban, mert azt is a tankerületeken keresztül kellett intéznie az iskoláknak. Talán ebben van előrelépés. De valljuk be, nem ezek az oktatás legfontosabb kérdései. Sokkal lényegesebbnek tartom a szemléletváltást. Nekem mindig az volt a legnagyobb fájdalmam, hogy nem beszélgetünk egymással, nem hallgatjuk meg a másikat. Sokszor még akkor sem hallották meg a pedagógusok véleményét, amikor egyáltalán lehetőségük volt elmondani. Most úgy tűnik, ezen a téren változás indulhat el. A tankerületi vezetői pályázatok is azt mutatták, hogy a kiíró kíváncsi volt a megújulással kapcsolatos elképzeléseinkre. Úgy gondolom, ezekből a pályázatokból a döntéshozók is sokat meríthetnek.
A pályázati eljárást többen bírálták, köztük a Tanítanék korábbi szereplői és a szakszervezetek is. Például, hogy a pályázatok és az elbírálásuk nem volt elég transzparens. Ön szerint rendben volt a tankerületi vezetők kiválasztása?
A nyilvánosság annyiban megvalósult, hogy az adott tankerülethez tartozó intézmények megkapták a pályázatokat, a tantestületek elolvashatták azokat. Ez a Miskolci Tankerületi Központhoz tartozó miskolci és a környékbeli települések esetén több ezer embert jelent. Ezen kívül az önkormányzatok is véleményt nyilváníthattak. Tehát akik leginkább kötődnek a tankerületekhez, ők megismerhették a pályázatokat. Sokan felhánytorgatják, hogy miért nem tették közzé az összes száz pályázatot bárki számára hozzáférhető módon. Ennek két oka lehetett. Egyrészt a pályázók védelme: biztosan lettek volna, akiket megtámadnak pusztán azért, mert elindultak a pozícióért. Másrészt a mostani kormányzati átalakulás közepette nem biztos, hogy volt kapacitás egy teljesen másfajta, a többszáz jelöltet egyesével meghallgató, nyilvános eljárásra.
