A mai diákok az oktatási rendszerrel szemben bizalmatlanok, nem csak azért, mert rossz az oktatás minősége, hanem azért, mert arra nevel, hogy elfogadják a rossz körülményeket.
Egyre több képet és videót látunk a franciaországi utcai harcokról, és nyilván sokaknak eszébe jut ennek kapcsán 1968. Egyelőre persze nem tudjuk, hogy az események radikalizmusban eljutnak-e addig a pontig (ha már el nem jutottak), mint akkor, csak azt tudhatjuk, hogy
itt valami nagyon szokatlannal és újszerűvel van dolgunk.
Úgy értem: hosszú évek (talán évtizedek) óta nem zajlottak még Párizs és más francia városok utcáin sem olyasmik, mint amiket most látunk. Ráadásul megmutatkozik valamiféle „hólabda effektus” is: ahogy elnézzük, Albániában, Olaszországban, Spanyolországban és másutt is utcán vannak az emberek (nagyrészt fiatalok), és meglehetősen erős indulatokkal lépnek fel a fennálló rendszerrel szemben.
Először úgy hírlett, hogy a létező oktatási rendszerrel, annak elégtelenségeivel szemben lépnek fel a fiatalok. Pár nap után ez a diagnózis máris megdőlt. Egyrészt más célok is körvonalazódnak (gondoljunk csak Emmanuel Macron államfő mélyponton lévő népszerűségére); másrészt a diákok talán mederben tartható mozgolódásán túl más, radikálisabb követelések is megjelentek. Ezek alapján talán nem jogosulatlan a párhuzam az 1968-as mozgalmakkal.
De ha esetleg lenne olyan olvasó, aki ezt a párhuzamot túlzásnak gondolja, annak ebben a cikkben egy másfajta párhuzamot vázolok fel. E párhuzam is 1968-ból indul, de nem annyira a két korszakban az utcán zajló fejleményekre vonatkozik, hanem az 1968-ban rendkívül népszerű radikálisan baloldali ideológiára. Az olvasóra bízom, hogy miután bemutattam ezt az ideológiát, döntse el, van-e a felvázoltaknak létjogosultsága 2026 őszén.
A saját ügyükért megszólaló fiatalok tüntetésével indultak, az általános megélhetési válság miatti tiltakozássá híztak, erőszakba és fosztogatásba fordultak azok az európai demonstrációk, amelyek epicentruma Franciaország.
