Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
ZAVAROS FEJE(SE)K

Ördögűzésről, likvidálásról

„A migrács válság kiinduló oka a szabadkőművesség, amelynek volt jakobinus, bolsevik verzja, és a sokadik lgazása a Soros-féle szélsőliberális dolog” – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a közrádnak adott vasárnapi interjújában. Hétfőn a parlamentben Aradszki András (képünkön) energiaügyért felelős államtitkár már arról beszélt, hogy a Soros-terv a Sátán műve, a Sátán ellen küzdeni pedig keresztényi kötelesség. Szerinte a száz éve Fátimában megjelent Szűz Mária által kinyilatkoztatott három jövendölés közül az utolsónak is elérkezett az ideje (az első „titok” a világháborúkra, a második a szocializmusra és a pápa elleni merényletre vonatkozott): a Sátán végső támadást intéz az egyház és a családok ellen. Hozzátette: a rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, és ezt „Soros György is meg fogja tapasztalni”. Hasonlóan zavaros okfejtésbe bocsátkozott Matolcsy György jegybankelnök, amikor arról faggatta őt az MSZP-s Bárándy Gergely, mivel magyarázza a rokonai kistafírozását állami és uns pénzekkel. Matolcsy mint „hívő ember” arra hivatkozott, hogy neki a Földön élő valamennyi, tehát 7,5 millrd ember a rokona. Mészáros Lőrinc Echo Tv-jében a főváros nemzetbiztonsági tanácsadója, Földi László viszont már azt fejtegette, hogy szabadon lehet likvidálni a menekülteket segítő civileket, ők ugyanis háborús bűnösök.