Ég a napmelegtől
Fülszöveg
Nagy%20Gabor.tif
Nagy Gábor

Éganapmelegtől

Igenis van új a Nap alatt. Mármint új pénz, s vele biztos nyereség, amiért megéri lehajolni. A paksi atomerőmű bővítése mellett a Vlagyimir Putyin orosz elnöknél tett újabb baráti látogatásán ismételten „száz százalékig” elköteleződő Orbán Viktor és kormánya számára a megújuló, s azon belül is a Napból származó, árammá alakítható energia eddig mostohagyereknek számított. Míg Nyugat-Európában szélerőműparkok és napelemfarmok épültek, addig a hasonlóra vágyók útját Magyarországon sokáig bürokratikus akadályok nehezítették. Ez azonban megváltozott, mert, mint azt Fókuszban rovatunk megállapítja, az EU-tól megszerezhető milliárdos támogatások és a Kínából dömpingáron érkező napelemek kettőse mindjárt más fénytörésbe helyezte az ötletet. És persze megjelentek a jól ismert oligarchák is, és rögvest hozzájuk igazították a törvényeket. A napfény ízét megérzők között találni Garancsi Istvánt éppúgy, mint Mészáros Lőrincet, de a török Adnan Polat mögötti árnyékban ott rejtőzhet a vele gyakran üzletelő, immár kétszeres apává vált Orbán-vő, Tiborcz István is. A hozam már most garantáltan 10-12 százalékos, és, tekintve, hogy a Nap a tudósok szerint csak tízmilliárd év múlva huny ki, az üzlet igazán hosszú távú: még akkor is fialhat a mai befektetők utódainak, amikor a nemzeti oligarchák már rég köbükik lettek.