hvg360 loader
Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
RITKA SZINDRÓMÁK DIAGNÓZISA

Arcra osztályoz

Akár egy fénykép is elég lehet ahhoz, hogy a jelenleginél hamarabb és olcsóbban diagnosztizálhassák a ritka fejlődési rendellenességeket. Ebben a Nature Medicine folyóiratban bemutatott DeepGestalt siethet az orvosok segítségére. Az amerikai FDNA technológiai cég által fejlesztett számítógépes program analizálja a páciensről készült fotót, és ennek alapján igyekszik meghatározni, milyen ritka betegségben szenvedhet az illető. A gépi tanulásra képes szoftvernek több mint 17 ezer, a betegekről készült, nyilvánosan elérhető fotót mutattak meg, amelyek szereplőit összesen több mint kétszázféle ritka rendellenességgel kezelték. A mesterséges intelligencia olyan apró, az emberi szem számára sokszor észrevehetetlen jelek után kutatott, amely közös az adott betegségben szenvedőknél. A tréningezés után 502 (korábban nem használt) fényképpel vizsgáztatták a programot, amely egy tíz tételből álló listát állított össze a megítélése szerint szóba jöhető szindrómákról. Mint kiderült, az esetek 91 százalékában az érintett rendellenesség is szerepelt ezen a listán. Ráadásul, jegyzik meg a kutatók, a DeepGestalt máris felülmúlta az orvosokat például az Angelman- és a Cornelia de Lange-szindrómában szenvedő páciensek felismerésében, de a Noonan-szindróma különböző genetikai altípusait is sikeresebben különítette el egymástól. A programot megalkotó kutatók, miközben nagy reményeket fűznek a technológia kórházi vagy távdiagnózisban történő használatához, a veszélyeire is felhívják a figyelmet. Az arcképekhez ugyanis a genetikai adatokkal ellentétben nagyon könnyen hozzá lehet férni, és ha például egy munkáltató efféle programot használ munkavállalói ellenőrzéséhez, vissza is élhet a megszerzett informáckkal.